DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ecclestone: Én segítettem ki a Hondát

Ha eddig foglalkoztatott valakit a kérdés, vajon miért döntött úgy az FIA, hogy engedményt ad motorfejlesztés terén a Hondának, itt a válasz: Bernie Ecclestone közbenjárása révén.

A szabályok szerint az új gyártónak február 28-ig be kellett volna fejeznie erőforrása fejlesztését, miközben a régebb óta jelen levő motorszállítók, a Mercedes, Ferrari és Renault akár a szezon végéig finomíthatják erőforrásaikat. A Honda tiltakozására az FIA engedményt adott nekik. A kompromisszumos, és első hallásra bonyolult megoldás lényege az, hogy a Honda annyi zsetonnak megfelelő módosítást hajthat végre motorján, amennyi szabad zsetonja a szezon kezdetéig a másik három gyártónak átlagban maradt. Az erőforrás összetevői 66 zsetont tesznek ki, ebből 32 módosítható. Tehát ha a három gyártó 8, 9 és 10 zsetont nem használt fel az Ausztrál Nagydíjig, a Hondának 9 áll rendelkezésére 2015 maradék részében.



„Megvitattuk a kérdést az FIA-val” – leplezte le magát Bernie Ecclestone az f1news.ru oldalnak: ő járt közben a Honda érdekében. „És azt mondtam nekik, folyamodjunk egy kissé másféle hozzáálláshoz, különben senki más nem akar majd a bajnoksághoz csatlakozni.” A jelentkezők amúgy sem tolonganak a Formula-1 ajtajánál, az pedig végképp nem teszi vonzóvá a bajnokságot, hogy az újoncokra eleve kedvezőtlenebb szabályok vonatkoznak.

Ecclestone jó szándéka azonban hiábavalónak tűnik: a hírek szerint a Honda nem elégszik meg az új szabállyal, azt akarják, hogy ők is 32 zsetont módosíthassanak a szezonnyitótól fogva, akárcsak a többiek. Ezzel egyenlő esélyt kapna mindenki, legalábbis látszólag: valójában ez az engedmény már a Hondát helyezi igazságtalan előnybe, hiszen ők újoncként pillanatnyilag mindenféle korlátozás nélkül fejlesztenek, míg a három ellenfél már most abból a 32 zsetonból gazdálkodik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: