DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Lauda: Hamilton új szerződése nonszensz

A La Gazetta dello Sport nemrég megszellőztette, hogy a Mercedes egy 60 millió eurós szerződést dugott Hamilton orra alá a 2016-2018 közötti időszakra, de Niki Lauda cáfolta, hogy tárgyaltak volna a folytatásról.

A mérvadó olasz sportnapilap biztos forrásra hivatkozva írta azt, hogy Lewis Hamilton új, három évre szóló szerződése (a mostani 2015 végén jár le) évi 20 millió euróról szól, ráadásul komoly prémiummal is kecsegtet a győzelmek és a bajnoki címek után.

Maga az érintett azonban úgy véli, hogy nem kell még erről beszélni. „Minden rendben van, a csapat szeretné velem folytatni a jövőben, és ez kölcsönös, szóval ráérünk még erről tárgyalni. Kényelmesen érzem magam és magabiztos vagyok, hiszen bízom a csapatban, hogy nem veszik fel senkivel a kapcsolatot – és tudják, hogy én sem teszek így” – nyilatkozott a 2014-es világbajnok a Sky Sportsnak.



Niki Lauda, a Mercedes elnöke egyszerűen „nonszensznek” véli ezeket a híreszteléseket, hiszen szóba sem került még, hogy mi lesz a jövőben. „Megegyeztünk, ha majd Lewis visszatér Coloradóból, az első teszt környékén majd beszélünk erről. Eddig sem én, sem Toto, és senki más a csapatból nem tárgyalt Lewisszal erről – a pénzről és a szerződés időtartamáról. Még egy év a jelenlegi szerződéséből is hátravan” – mondta a háromszoros világbajnok a Kronen Zeitung hasábjain.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: