DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ecclestone örülne a Marussia megmenekülésének

Az utóbbi időben egyre több pletykát hallani a Marussia titkos megmentőjéről, és Bernie Ecclestone is úgy látja, van esély a brit-orosz csapat megmenekülésére és 2015-ös indulására.

Gene Haas új csapata 2016-ban csatlakozik majd a Forma-1- mezőnyéhez, az utóbbi időben pedig többször is együtt említették nevét a Marussiával, ugyanis a charlotte-i főbázisú gárda átvette az F1-esek Banbury-ben található székhelyét, valamint több alkatrészt is felvásárolt a csapattól. Mindazonáltal Haas tagadja, hogy érdekében állna kivásárolni egy jelenlegi csapatot.



Ecclestone szintén nem tartja reálisnak, hogy az amerikai lenne a Marussia megmentője, mégis úgy vélekedik, hogy van esély a csapat túlélésére. „Nemrég beszéltem valakivel, aki azt mondta, gondolkodnak a csapat megvételén, ami nagyszerű lenne. A Caterham esetében nem látok túl sok esélyt arra, hogy elinduljanak idén, annál nagyobb a potenciál a Marussiánál” – mondta a Forma-1 tejhatalmú vezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: