DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Horner Raikkönenhez hasonlítja Kvjatot

A Red Bull csapatfőnöke arról beszélt, következő évi F1-ese a mezőny egyik leginkább különleges figurája, eldönteni pedig nagyon könnyű volt, hogy ő legyen Sebastian Vettel utódja.

A Japán Nagydíjon jelentették be, hogy Vettel a szezon végén elhagyja a Red Bullt – akkor hivatalosan még nem lehetett tudni, hogy a Ferrarihoz érkezik –, ami csapatát is meglepetésként érte. Ennek ellenére megelőztek minden találgatást, és szokatlanul gyorsan megnevezték, hogy a Toro Rossóból fellépő Danyiil Kvjat lesz a négyszeres világbajnok utódja. Christian Horner elmondása szerint alig tíz percbe telt meghozni a döntést.



„Kezdetben, habár tudtuk, hogy gyors, kétségeink voltak, hogy Ricciardo tud-e versenyen is úgy teljesíteni, mint időmérőn” – vezette vissza Horner a kérdést Daniel Ricciardóra, Kvjat jövő évi csapattársára a francia nyelvű Auto Hebdo magazin számára adott interjúban. „De kiemelkedő eredményeket ért el ebben a szezonban. Elég ránézni Danielre, már tudjuk, hogy sikeres lesz. A mosolya sokat elárul.”

„Danyiil szintén nagyon izgalmas, fiatal tehetség. Jó, gyors, és nem érdekli, mit gondolnak az emberek róla. A hozzáállása hasonló, mint Kimi Raikkönené” – tért ki a másik pilótára, a népszerű finn világbajnokkal vonva párhuzamot.

Kvjat csupán egy év Formula-1-es tapasztalattal ülhet át a nagy csapatba. Első szezonjában a 9. helynél egyszer sem végzett előrébb, de ő maga úgy gondolja, ezek az eredmények nem a valós erőviszonyokat tükrözik, a középmezőnyben pedig egyébként sem számítanak a pontszámok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: