DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Dennis továbbra is segíteni akarja a fiatalokat

Ron Dennis a Kevin Magnussennel történtek után is fontos célként nevezte meg a fiatal F1-aspiránsok segítését, amiben szerinte a Honda is fontos szerepet vállalt.

Három versenyző tagja jelenleg a McLaren utánpótlás-programjának: Stoffel Vandoorne, Nyck de Vries, valamint Ben Barnicoat. Vandoorne és Vries 2015-ben a GP2-ben és WSR 3.5-ben fognak versenyezni, amelyek a Formula-1 előtti lépcsőfoknak felelnek meg. Magnussen csupán egyetlen szezon utáni háttérbe állítása kapcsán egy újságíró a csapat juniorprogramját kritizálta, arra utalva, hogy a McLaren fiatal versenyzői zsákutcába kerülnek. Egyik érvként azt hozta fel, hogy a McLarennek nincsen elég pénze ahhoz, hogy az ifjú pártfogoltakat egy kisebb csapatba fizesse be.



„Kevin négy éve van velünk, Nyck még régebb óta, és Stoffel és Ben is érkeznek lassan. Ilyenkor azt gondolja az ember, hova fognak kerülni? Amit én hiszek, habár nincs kőbe vésve, hogy a Honda és más motorgyártók között egy nagy különbség lesz, hogy a Honda nem hiszi, hogy a fejlesztési költségek a motorszállítás útján fognak megtérülni” – idézi a crash.net Dennist.

„Először stabilitást és teljesítményt kell elérnünk, mielőtt arra gondolhatnánk, hogy motorokat szállítunk. Abban azonban biztos vagyok, ez a kulcs, hogy segíthessünk ezeknek a fiatal versenyzőknek. Közösen, bár különböző módokon, segíteni fogjuk a versenyzőinket, hogy helyet találjanak, ahol fejlődhetnek. Természetesen, és most a nagyon, nagyon boldogtalan Kevinre gondolok, ha képesek lennénk rá, már most megtettük volna ezt” – mondta a McLaren feje, aki korábban arra is ígéretet tett, hogy 2016-ban egy kisebb istállóba segíti jutni a dánt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: