DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: Minden év elején a Ferrari a favorit

Bár Fernando Alonso idén ötéves partnerségük leggyengébben sikerült idényét teljesítette a Ferrarival, aminek eredményeként év végén meg is hozta a távozásáról szóló döntést, ám a kétszeres világbajnok szerint a Scuderiával 2015-ben a legerősebb csapatok között kell majd számolni az F1-ben, mint minden év elején.

A Ferrari idei teljesítményéről mindent elmond, hogy 1993 óta először fordult velük elő az a blama, hogy az adott F1-es világbajnoki szezonban egyetlen nagydíjgyőzelmet sem tudtak szerezni, annak ellenére sem, hogy két világbajnok pilóta terelgette autóikat. Alonso öt éve üldözte hiába álmát a maranellói egylettel, és ennyi idő neki is elég volt ahhoz, hogy végleg elfogyjon a türelme, és visszatérjen korábbi munkaadójához, a McLarenhez. Ettől függetlenül persze továbbra is fél szemét a Ferrarin tartja majd, és meg van róla győződve, hogy az olaszokkal jövőre a legjobb csapatok között kell majd számolni.



„Külső szemlélőként mostantól nehéz lesz megítélnem, hogy hogyan teljesít a Ferrari, de megvannak a tehetséges embereik, a forrásaik és a motivációjuk minden csapattagban, úgyhogy idővel újra nyerni fognak” – idézi az autosport.com a spanyol pilóta szavait, aki ezután arra a kissé kellemetlen kérdésre is kénytelen volt válaszolni, miszerint, ha tényleg minden adott a Ferrarinál a sikerek eléréséhez, akkor mi hibádzott az utolsó öt évben a vb-címhez. 

„Csak egy kis teljesítmény hiányzott nekik az autóból, illetve önmagukban véve a technikai erőforrások. Mindig volt egy-egy olyan részterülete az autónak, amiben nem ütötték meg a topszintet: eleinte az aerodinamikai elemek, idén pedig az erőforrások okoztak fejtörést számukra. De a rendelkezésükre álló költségvetéssel jövőre favoritok lesznek, mert hát minden szezon kezdetén a Ferrari a fő favorit. Annak is kell lenniük, hiszen mindenki azt várja, hogy a Ferrari nyerjen az F1-ben. Jövőre erősek lesznek” – próbált részben talán utódja, Sebastian Vettel vállára is nyomást helyezni a fenti szavakkal Alonso. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: