DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Szám szerint – Kurta versenyek az F1-ben

A legemlékezetesebb versenyek közé sorolhatjuk a félbeszakított, idő előtt leintett futamokat. Teljesen bizonyos, hogy valamilyen rendkívüli esemény kényszerítő hatására kellett a száguldást megszakítani, ami egyeseknek kapóra jött, ugyanakkor másoknak tönkretette a sikerét.

Ha emelkedő sorrendet tartunk, akkor a legkurtább, érvényes futamot 1991-ben, az évadot záró Ausztrál Nagydíjon láthattuk (össztáv: 52.9 km). Akkora volt a zápor, és olyan esőfüggönyt húztak a kocsik, hogy az élen álló Ayrton Senna is integetéssel tiltakozott, így jelezte, hogy nem lehet már az úton maradni. A piros zászló miatt tizennégy érvényes kört tekintettek befejezettnek, így az időközben már kiesett Nigel Mansell (Williams) másodikként, sántikálva állhatott fel a dobogóra. Ezen a versenyen szerzett fél pontot Gianni Morbidelli, mégpedig Alain Prost Ferrarijával (a francia sztár helyzete annyira elmérgesedett a csapatánál, hogy munkaviszonya megszűnt). 



Az egyik legemlékezetesebb esőfutamot 1984-ben, Monacóban rendezték (össztáv: 102.6 km). A pörgő-forgó autók, a gyorsan fogyatkozó mezőny a versenyigazgatót, Jacky Ickx-et arra késztette, hogy a piros zászlót és a kockás zászlót egyszerre használva véget vessen a veszélyes cirkusznak. Később rengeteg bírálat érte, egyrészt a tehetséges újoncok részéről, Ayrton Senna és Stefan Bellof joggal érezte, hogy a belga ex-F1 pilóta elvette tőlük életük addigi legjobb versenyét, mert megelőzhették volna az élen óvatoskodó Prostot. A szívómotoros autóban brillírozó Bellofot egyébként utólag kizárták (amikor a Tyrrell kocsik összes eredményét megsemmisítették). Másrészt a világbajnokság hajrájában kiemelt jelentőséget kaptak a monacói felezett pontok… Ickx versenyigazgatói engedélyét is bevonták, holott ő jogosan védekezett a versenyzők testi épségének szem előtt tartásával. 

Az 1975-ös spanyol futam (össztáv: 109.9 km) katasztrofális volt. A rosszul szervezett versenyen az élen haladó Rolf Stommelen a 26. körben bukott, öt néző halálát okozva. Több autó is összetört – de a versenyt csak 4 kör múlva állították meg! A fejetlenség után Jochen Masst hirdették ki győztesnek, és akkor szerezte fél pontját az akkori idők női versenyzője, Lella Lombardi. Érdekes, hogy a futam előtt már aggódtak a versenyzők biztonságukért, mert egy reklámfotózás kedvéért rá kellett ülniük a szalagkorlátra – ami váratlanul lerogyott alattuk. Emerson Fittipaldi ezért tiltakozóköröket teljesített az edzésen, csökkentett sebességgel, és inkább nem is állt rajthoz. 

Abban az évben volt még egy özönvizes nagydíj, mégpedig a leggyorsabbnak tartott zeltwegi pályán (össztáv: 171.4 km). Az osztrák nagydíjon 29 kört ment a mezőny, amikor az élen haladó, bátor manővereiről elhíresült Vittorio Brambilla elsőként hajtott át a célvonalon. Illetve célszerűbb lenne az átbucskázott kifejezés, mert pörögve, forogva, elveszítve uralmát járműve felett szerezte meg pályafutása egyetlen győzelmét, James Hunt (Hesketh) és Tom Pryce (Shadow) előtt.  

A felsorolást a 2009-es Maláj Nagydíjjal zárom (össztáv: 171.8 km), erre még sokan visszaemlékezünk. A harmincegy körön át áztatott, majd megállított mezőny a feltételek javulására várt a rajtrácson, de eközben már besötétedett, ezért nem rendeltek el új rajtot. Ennek Jenson Button (Brawn-Mercedes) örült a legjobban, mert újabb futamgyőzelmet jegyeztek a neve mellé, és természetesen Nick Heidfeld (BMW-Sauber) és Timo Glock (Toyota) is boldogan vehette le a sisakját, mert rögvest mehettek is a dobogóra.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: