DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Pirelli elégedett a 2015-ös gumikkal

A csapatok 10-10 szett 2015-ös keveréket kaptak az Abu Dhabiban tartott két napos tesztre, és a gyártónál elégedettek azzal, amit Yas Marinán tapasztaltak a versenyzők felől.

A 2014-es szezonban összesen 135 szett gumi volt engedélyezve csapatonként gyakorlás céljából, ebből 10-et a Pirelli már a következő évben használatos keverékekkel biztosított a kétnapos szezonvégi tesztre. Az olasz gyártó a szuperlágy, lágy és közepes keverékeket hozta el Abu Dhabiba, melyet minden csapat kipróbálhatott a gyakorlás egyes szakaszaiban.



„Nagyon elégedettek voltunk a versenyzők első benyomásaival, ami bizonyítja, hogy a fejlesztéseink már most megtették hatásukat” – mondta a Pirelli motorsport-igazgatója, Paul Hembery. „Néhány kisebb alternatívát eszközöltünk, melynek segítségével a hőmérséklet jobban eloszlik az abroncsokon, ami kiegyensúlyozottabb teljesítményhez és jobb tapadáshoz vezet. Szintén új szuperlágy keverékünk van a hátsó tengelyen a mechanikai ellenálló képesség fokozása érdekében.”

Hembery hozzátette, hogy nem vár változást a bokszkiállások számát illetően, bár némi bizonytalanságot azért jelent, hogy a téli fejlesztésekhez hogyan tudnak alkalmazkodni az új gumik. „A célkitűzésünk változatlan marad 2015-re: megtartani a kiállások számát kettő és három között. A legnagyobb kérdés az lesz, hogyan fejlődnek majd az új autók. Számításaink szerint akár egy, vagy több másodperccel is gyorsabbak lehetnek, mint az idei konstrukciók, ami eléggé nagy hatással lesz a gumik viselkedésére” – idézte a szakembert a gptoday.com.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: