DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Rosberg: Nem vagyok dühös a Mercedesre

Az F1-es világbajnoki csatában alulmaradó versenyző nem érti, miért kellene haragudhatnia csapatára. A rivális Red Bull főnöke szerint igazságos eredmény született.

Nico Rosberg 17 pontos hátrányban érkezett a 2014-es szezon döntő futamára Abu Dhabiban. Bár pole-pozíciót szerzett, kedvezőtlenebb helyzetben volt, mint az éllovas Lewis Hamilton, végül el is vesztette az egész idényen át tartó küzdelmet. A képet árnyalja, hogy igazán nem is maradt lehetősége próbálkozni egy műszaki hiba miatt.

„Nem vagyok dühös a csapatra. Miért lennék az? Először is, én nem ilyen vagyok. Együtt nyerünk és együtt veszítünk csapatként” – mondta Rosberg a német Auto Bildnek. „Másodszor, a Mercedes messze a legjobb autót adta nekem egész pályafutásom során. Amikor az első csalódottság elmúlik, ismét előre fogok tekinteni. Már tervem is van, hogy hol fejlődjek a versenyeken.”



Christian Horner, a Red Bull főnöke közben arról beszélt, szerinte a jobb versenyző győzött. „Megérdemelte a bajnoki címet. 11 versenyt nyert ebben az évben. Nem lett volna helyes, ha valaki más nyeri a címet” – mondta az osztrák Servus TV-nek Horner, aki kifejtette azt is, a dupla pontok komoly veszélyt jelentettek arra, hogy igazságos eredmény szülessen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: