DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Butaság” a Red Bull ikerturbós ötlete

Az FIA elnöke, Jean Todt szerint szóra sem érdemes a Red Bull legutóbbi felvetése, amely szerint a motorszabály megváltoztatásával csökkentenék az F1 kiadásait.

Az Abu Dhabi Nagydíj hétvégéjén Christian Horner előállt azzal az ötlettel, hogy egységesített ERS-sel és ikerturbóval szerelt motorokkal jóval egyszerűbbé lehetne tenni a jelenlegi hajtásláncok előállítását, amivel szerinte a csapatok költségei is jelentősen mérséklődnének. Az idéntől bevezetett motorszabályok azonnali megváltoztatása persze nem sokaknak van ínyére, így a csapatokkal való keddi gyűlésre készülő Jean Todtnak is egyértelmű véleménye van róla: „Butaság. Semmit nem használnak a sport számára az ilyen vélemények.”

Dppi_00114021_433_1



Mint azt a francia korábban elmondta, ismét a csapatok elé fogja tárni a költségsapka tervét, ezzel egy időben azonban nem veti el annak lehetőségét, hogy a Renault és a Ferrari panaszaira hallgatva enyhítsenek a motorok befagyasztásának szigorú korlátain.

„Csak akkor lenne értelme befagyasztani a fejlesztéseket, ha az összes motor nagyjából hasonló szintet képvisel. Másrészt viszont nem büntethetjük a Mercedest, amiért jó munkát végeztek” - próbálta mindkét oldal szemszögéből megközelíteni a helyzetet Todt.

A keddi találkozón bizonyára szóba kerül a 2015-ös mezőny létszáma is, amely talán csak kilenc csapatból fog állni. Todt szerint azonban ebben az esetben sem lenne szükség arra, hogy bármelyik istálló is három autót indítson.

„Ha csak kilenc csapatunk marad jövőre, akkor 18 autó lesz a rajtrácson. A MotoGP-ben is voltak olyan időszakok, amikor csak 16 főből állt a mezőny” - mutatott rá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: