DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Már Dennis is Alonso érkezéséről beszél

Persze nem nyíltan, csak név nélkül, de immár Ron Dennis is egyértelműen arról beszélt, hogy a 2015-ös F1-es szezonban Alonso visszatér a McLarenhez – a csapatvezető házassági metaforát használt.

Bár hosszú évekig úgy tűnt, hogy Fernando Alonso és Ron Dennis soha többé nem kerülhetnek egymás közelébe 2007-et követően, most már minden jel arra mutat, hogy a kétszeres világbajnok spanyol ismét a McLarennél köt majd ki. Alonso tulajdonképpen már többször elárulta ezt például ezzel a mondatával még Abu Dhabiban:

„Abból, amit olvasok, úgy tűnik, hogy nem én vagyok a legkellemesebb munkatárs. De azért aláhúznám, hogy rendszerint vissza tudok menni ahhoz a csapathoz, akikkel korábban dolgoztam” – mondta a spanyol, aki korábban a Renault-hoz tért vissza, most pedig a McLarenhez fog.

Alonso_2007



Az elválásról, s az újraegyesülésről beszélt maga Ron Dennis is, mintegy megerősítve, hogy mi fog következni: „Hadd mondjam el az én értelmezésem, mivel tudom, hova akar kilyukadni” – mondta Dennis egy az AS-nek adott interjúban. „Olyan világban élünk, ahol a házasság nagy elkötelezettség, mely néha nem működik. De az az igazság, hogy néha, amikor megpróbálod újraépíteni, sokkal erősebb lesz, mint korábban volt.”

Dennis szavai a napnál is világosabbak, a hivatalos bejelentésre viszont még legalább egy hetet várni kell, hiszen csak azt követően kerülhet sor erre, hogy a McLaren igazgatótanácsa döntött a csapattárs kilétéről is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: