DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A McLaren csak december elején dönt

Bár felröppent a hír, hogy döntés született Jenson Button elküldéséről, Ron Dennis leszögezte, hogy csak december elején határoz a McLaren igazgatótanácsa a 2015-ös F1-es pilótafelállásról.

Bár felmerültek olyan hírek, hogy már eldőlt, hogy Jenson Buttonnak kell távoznia a McLarentől, és a brit ma reggeli Twitter-üzenetét is lehetett egyfajta búcsúként is értelmezni, Ron Dennis hangsúlyozta, hogy még nem született meg a döntés arról, hogy 2009 világbajnoka, Kevin Magnussen, esetleg Stoffel Vandoorne lesz-e Fernando Alonso csapattársa 2015-ben.

Alonso_Button



A McLaren első embere a Guardiannek nyilatkozva elmondta, hogy a wokingiak igazgatótanácsa december elején dönt majd erről a kérdésről. „Ott fogunk majd tárgyalni erről” – nyilatkozta Dennis. „Én még nem döntöttem, de nem is egyedül kell erről határoznom, nem is lenne helyes, ha így lenne.”

„Bármilyen döntés is születik, azt a részvényeseknek és az igazgatóknak is támogatnia kell. Teljesen egyértelmű, hogy két embert keresünk, csakhogy több választási lehetőségünk van, mint Kevin és Jenson” – folytatta Dennis, aki Abu Dhabiban tett utalást arra, hogy Vandoorne is a jelöltek közt van. Ezen a héten azonban még semmi nem várható, csak az igazgatótanács ülését követően: „Bármi is lesz a döntés, nem hozzuk meg addig.”

A McLaren vezére egyébként a hétvégén egy dán televíziónak olyan nyilatkozatot tett, mely alapján Kevin Magnussen maradása valószínűsíthető. Persze azzal a lehetőséggel is számolni kell, hogy Alonso és Button vezetik majd a McLaren-Hondát, a dán pedig visszamegy tesztpilótának, és akkor a harmadik autók kérdésérők még nem is beszéltünk – természetesen ez az összes közül a legvalószínűtlenebb opció.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: