DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Stevensnek lesz mit mesélnie az unokáknak

Ha soha életében nem is indul többször F1-es futamon, Will Stevens akkor is elbüszkélkedhet majd azzal, hogy legyorsult egy kétszeres világbajnokot. Búcsúzott a Caterham?

A Caterham két verseny kihagyása után szurkolói támogatásnak köszönhetően jutott el Abu Dhabiba, és a lehetetlen helyzet ellenére nem vallottak szégyent. Kamui Kobayashi ugyan nem tudta befejezni a futamot, de a tempója rendben volt, az újonc Will Stevens pedig sikeresen célba ért karrierje első Formula-1-es versenyén – ráadásul a spanyol egy előzési kísérlete során még Fernando Alonso Ferrariját is legyorsulta.

tw_stevens



A brit versenyző így nyilatkozott karrierje első (és ki tudja, talán utolsó) F1-es futama után: „Teljesítettük a célunkat, azaz célba értünk a versenyen, ami nemcsak nekem, hanem a csapatnak is jó, elégedettek lehetünk. Az első etapom során kissé szenvedtek a lágyabb keveréken, a felvezető körön próbáltam megtartani a hőmérsékletét, így viszont nagyon erős volt a szemcsésedés az elsőkön.”

„A középső etap viszont nem volt rossz” – folytatta Stevens. „Egyre jobban felvettem a ritmust. A vége felé elég jól éreztem magam az autóban, nagyszerű, hogy célba értem első Formula-1-es versenyeken. Köszönöm minden szurkolónak, hogy adtak még egy esélyt a csapatnak a versenyzésre, ide tartozunk.”

A Renault-t képviselő Cedrik Staudohar kiemelte az Alonsóval vívott csatát: „Will nagyon jól vezetett első F1-es versenyén, remek volt azt látni, ahogy legyorsulja Alonso Ferrariját az egyenesben. Nagy kár, hogy Kamui nem ért célba, de már az is remek eredmény a csapat számára, hogy itt lehettek ezen a hétvégén. Remélhetőleg ez javítja majd az esélyeiket 2015-re.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: