DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ocon: Óvatos voltam, gyorsabb is lehetnék

Először vett részt F1-es versenyhétvégén a Lotus fiatalja, Esteban Ocon, aki a jelenlegi autókat bonyolultabbnak tartja, mint a néhány évvel korábbiakat. A csapat tempóját Maldonado diktálta.

Esteban Ocon, a Formula-3-as Európa-bajnokság nyertese korábban már többször tesztelt Formula-1-es autót, az Abu Dhabi Nagydíjon azonban először ülhetett 2014-es konstrukcióban – természetesen első alkalommal vezetett versenyhétvégén is. A délelőtti szabadedzésen 16. helyet ért el, de szerinte még könnyedén tudna gyorsulni.

„Nagyszerű volt kint lenni ma a pályán. Nem akartam túl korán túlságosan erőltetni, de minden stimmelt. Az autót egészen más vezetni, mint a korábbi generációs F1-eseket, amelyeket ezelőtt vezettem, egyértelműen bonyolultabb a beállítások tekintetében, és a vezetési stílus is változtatást igényel. Egészen boldog vagyok a mutatott tempóval, de kimérten vezettem, így a jövő heti teszten még több sebesség várható” – mondta a Lotus sajtóközleményében a 18 éves versenyző, aki 29 kört tett meg.



Az Autosportnak a csapatnál való jövőjére is kitért: az már biztos, hogy a harmadik versenyző pozícióját fogja betölteni, de arról még nem született döntés, melyik utánpótlás-bajnokságban versenyez mellette. „Sajnos elképzelésem sincs, mi a terv. Tudom, hogy harmadik versenyző leszek, de ők döntenek, azt pedig nem tudom, hogy mit szánnak nekem. Remélhetőleg a keddi teszt után újabb esélyt kapok, vagy vezessek.”

Ocon Romain Grosjean helyét vette át délelőtt, aki a kihagyott időre panaszkodott. Pastor Maldonado teljesítette mindkét edzést, a Lotus által pénteken megtett 133 körből 69-et ő jegyzett, és mindkétszer jobb időt futott francia kollégáinál.

„Jó nap volt, sok munkát végeztünk. Boldog vagyok azzal, ahogy az autóm viselkedik, és jó potenciál rejlik benne holnapra és a versenyre is. Még mindig találhatunk javulást, de ami biztos, az FP3 után a maximumra törekszem az időmérőn” – mondta Maldonado, aki meggyőzően szerepelt az elmúlt versenyeken, az USA Nagydíjon pontot is szerzett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: