DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Magnussen a Mercedesek mögött pénteken

Az F1-es Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén Kevin Magnussen közvetlenül Hamilton és Rosberg párosa mögött zárt. A fiatal dán kevésbé optimista a hétvége további részét illetően.

A McLarenek még szenvedtek az első edzésen, Magnussen 11., Jenson Button pedig csupán 17. köridőt futott, ennek ellenére a második tréningen a fiatal dán a harmadik pozícióba ugrott fel. Lemaradása 0,782 másodpercet tett ki az edzést hozó Lewis Hamiltonhoz képest, a versenyzőt a Mercedesek helyett a csapat új első szárnya foglalkoztatta.

„Mindent egybevetve nem volt rossz nap. Kipróbáltuk az új első szárnyunkat a két mai edzés során, és éreztük a különbséget, ami jó dolog. Szerencsére sokat tudtuk tesztelni, és érdekes dolgokat is megtudtunk róla. Az új első szárny egy egészen más filozófiát követ a megszokott darabhoz képest, a mai próba pedig pozitív irányt adott a jövőre nézve.” Magnussen aztán kitért előkelő helyére is: „Habár harmadikként végeztem, lehetséges, hogy nem igazán fogunk tudni harcolni holnap a második sorért. Egész évben erősebbnek tűntünk pénteken, mint szombaton voltunk. Egyes csapatok mindig találnak extra tempót éjszaka, és most is ez történhet.”



Buttont – aki 8. lett délután – balszerencse sújtotta egész nap, míg csapattársa 60 kört tett meg pénteken, ő mindössze 31-et. „Délután gondunk volt a hátsó felfüggesztéssel, azután egy hidraulikus problémánk a második edzés előtt. Szintén baj volt valamivel a pilótafülkén belül, ami miatt ki kellett másznom belőle, aztán vissza. Azt hiszem, mondhatom, hogy zsúfolt nap volt. Egy körön az autónk mindig egész jónak tűnik, de hogy holnap is az marad-e, nem tudom. Rendes elképzelést kell szereznünk arról, hogyan működnek a gumik egy hosszabb etapban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: