DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Nem vagyunk gyerekek

Lewis Hamilton magabiztosan készül az Abu Dhabi Nagydíjra, és a lassan felforrósodó hangulat csillapítása érdekében elmondta: tudják, hogy mit csinálnak majd a versenyen Rosberggel.

17 pontos előnye ellenére Lewis Hamilton nem nyugodhat meg a szezonzáró előtt, hiszen a harmadik hellyel már el is veszítheti a világbajnokságot. A kiélezett küzdelem természetesen magában hordozza egy újabb ütközés lehetőségét, mint ahogyan az Spa-Francorchampsban történt, de Hamilton nem tartja valószínűnek, hogy megismétlődhet.



„Már az év elején is beszéltünk róla, sőt, többször is a szezon folyamán, Spa után pedig különösen. Ennek fényében nincs szükség arra, hogy ismét megvitassuk a helyzetet, hiszen már nem vagyunk gyerekek, és tudjuk, hogy mi a jó és mi a rossz” – mondta a brit.

Annak ellenére, hogy nincs szüksége a győzelemre a vb-cím bebiztosításához, Hamilton mindenképp az első helyre hajt. „Úgy megyek a versenyre, hogy győzni próbálok – minden versenyen így teszek, így nincs sok változás. Ami a nyomást illeti, nem érzek semmit. Azért elég sok tapasztalatom van e téren – 15, sőt, 20 évnyi versenyzés – és minddel a mai napra készültem. Nincs rá különleges recept” – tette hozzá a pontverseny éllovasa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: