DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Abu Dhabi szerződést hosszabbított

Alonso Ferraritól való távozása, Vettel érkezése, valamint a Rosberg-Hamilton csata háttérbe szorít egy ugyancsak mai hírt: az F1 még hosszú ideig el fog látogatni Abu Dhabiba.

A Yas Marina versenypálya korábbi szerződése 2016-ig szól, ezt bővítették ki egy jelenleg meg nem nevezett időpontig. A versenypálya 2009 óta a naptár része, 2010-ben és idén rendezték itt a szezonzárót, várhatóan jövőre is ezen a helyszínen zárul a bajnokság. Az idei, dupla pontot érő kiadás különösen nagy népszerűségnek örvend, a vasárnapi versenyre mind a 60 ezer jegy elkelt.



„Abu Dhabi fontos szerepet játszott Formula-1 modern korának úttörésében” – mondta Bernie Ecclestone. „Amikor a Yas Marina pálya megnyílt, azt mondtam, lehet, hogy egy napon utolérik, de jobbak sosem lesznek nála.”

„A verseny és a Yas Marina pálya több tízmillió látogatónak és tévénézőnek mutatta be Abu Dhabit és az Egyesült Arab Emírségeket” – beszélt a pálya képviseletében Khaldoon Al Mubarak – éppenséggel ő egyben a Mubadala beruházási vállalat vezérigazgatója is, amely korábban a Ferrari résztulajdonosa volt, valamint a Manchester City elnöke. „Továbbra is kötelességünknek érezzük, hogy folyamatosan egyre jobb élményt biztosítsunk a Formula-1-es családnak és a jegyvásárlóknak. Célunk, hogy még sok sikeres versenyt szállítsunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: