DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A jövő F1-esei – A legnépesebb akadémia

Az Abu Dhabiban az F1-es Lotusba beülő F3-as Európa-bajnok és egy 14 éves kora óta formulaautózó ifjú kolumbiai az enstone-iak akadémiájának legnagyobb nevei – ezúttal a Lotus Junior Teammel foglalkozunk.

A Lotus versenyzői akadémiáját még a csapat elődje, a Renault alapította 2002-ben, s az első „évfolyamba” rögtön két igen nagy név is bekerült: Robert Kubica és Heikki Kovalainen, s hozzájuk hasonlóan a jelenleg a WTCC-ben szereplő Tiago Monteiro is eljutott a Formula-1-ig. Különösen erős volt a 2004-es év, amikor négy későbbi F1-es pilóta (köztük két futamgyőztes), egy későbbi Le Mans-nyertes és az idei túraautó-világbajnok tartozott a programba, ekkor Kovalainen, Maldonado, d’Ambrosio, van der Garde, Loic Duval és Jose Maria Lopez karrierjének kibontakozását segítette a gyári csapat.

kubica_wsr



A későbbi évek növendékei közül aztán mindössze hárman jutottak el a királykategóriáig: a 2005-ben felkarolt Lucas di Grassi, a programhoz egy évvel később csatlakozó Romain Grosjean, valamint a 2009-ben szerződtetett Charles Pic – s közülük is csak Grosjeannak adatott meg, hogy az enstone-iaknál versenyezzen, a 2009-es beugrást követően immár három szezon óta az azóta már Lotus néven futó csapat tagja.

Jelenleg a Lotus programja az összes csapat közül a legnagyobb létszámú pilótanevelő projekt: az idei évben kilenc fiatal tehetség tartozik az immár Lotus F1 Junior Team névre hallgató kezdeményezés növendékei közé – valamint tizedikként a korábban a program által támogatott fiatal tesztpilótát, Marco Sorensent is idesorolhatjuk. Az F1-es csapatok versenyzői akadémiáit bemutató sorozatunk következő két részében velük foglalkozunk – a nagy létszámra való tekintettel kettéosztottuk a társaságot.

Esteban Ocon

Bár a Lotus három fiatalja az egyik elsőszámú utánpótlás-szériának számító WSR 3.5-ben versenyez, mégis az F3 Európa-bajnokság újonca, Esteban Ocon számít a legnagyobb névnek az istálló növendékei közül. A 18 esztendős tehetség tavalyelőtt versenyzett először formulaautóval, ám ekkor még nem tűnt ki igazán a sok tehetséges fiatal közül. 23 futamot teljesített a Koiranen kétliteres Formula-Renault-jával az Európa-kupában és Alpok-sorozatban, utóbbiban hetedik lett két dobogót szerezve (igaz, a versenyek harmadát kihagyta). A következő év aztán már jóval nagyobbat szólt: a szezon kezdetén még mindig csak 16 esztendős Ocon nála két-három (olykor több) évvel idősebb riválisokkal megküzdve harmadik lett Gasly és Rowland mögött a WSR kétliteres Európa-kupájában – immár a Lotus fiataljaként.

ocon_d

A francia versenyző az idei szezonban az F3-as Európa-bajnokság első helyét célozta meg, és újoncként el is hódította a trófeát. A szezon első hét hétvégéjének 21 versenyén nem kevesebb, mint 17 alkalommal zárt az első két hely valamelyikén (ebből nyolcszor győzött), így tulajdonképpen egy pillanatig sem forgott veszélyben a bajnoki címe. Kiváló egykörös tempóját jelzi, hogy a 33 időmérőből tizenötöt megnyert, egy ízben hétszer egymás után maradt legyőzhetetlen. A szezon végére kissé visszaesett, de ekkor már valószínűleg az előtte álló kihívásokra és az első F1-es tesztekre koncentrált a fiatal francia, aki a Lotus és a Ferrari régebbi versenygépeinek kipróbálása után Abu Dhabiban már hivatalos F1-es szabadedzésen is bemutatkozhat.

Oscar Tunjo

A Lotus harmadik éve támogatja a kolumbiai Oscar Tunjót, aki formulaautós karrierjét mindössze 14 évesen a Formula BMW Pacific-sorozat második helyével kezdte meg. A Caliból származó, még mindig csak 18 esztendős tehetség immár az ötödik évét tölti formulaautókban, s bár igazán kiugró eredményei nincsenek, esetében nem szabad elfeledni, hogy szinte mindenhol nála idősebb riválisokkal kellett megküzdenie.

tunjo

Ezt is figyelembe véve a nagyon szép eredménynek mondható az, hogy 2012-ben 24 Formula Renault-versenyéből hármat is megnyert, s a jelenleg a programból az F1-hez legközelebb álló Ocont mind az Európa-kupában, mind az Alpok-sorozatban megverte. Tunjo fiatal kora ellenére komoly tapasztalattal rendelkezik, s ha a következő években sikerül egy-két komolyabb eredményt elérnie, nem tűnik irreális célkitűzésnek a Formula-1-es szereplés.

Marco Sorensen

A 23 esztendős dán pilóta 2009-ben Davide Valsecchivel és Charles Pickel egyszerre került kapcsolatba a Renault-istállóval, majd 2013-ban írt alá újabb szerződést az immár Lotus néven futó csapat programjával. Sorensen fiatal kora ellenére igen tapasztaltnak mondható, hiszen immár nyolc éve formulaautókkal versenyez, az igazán nagy siker azonban mindeddig elmaradt.

sorensen_nyert

Bajnoki dobogóknál többre egyelőre nem futotta, igaz azt is meg kell hagyni, hogy kemény ellenfelei voltak: 2009-ben da Costa és Magnussen mögött lett harmadik az észak-európai Formula-Renault-sorozatban, míg egy évre rá a jelenleg a GP3-ban villogó Stanaway mögött végzett másodikként a német F3-ban. Sorensen, aki az elmúlt három évben a WSR 3.5 literes kategóriájában szerepelt, s ott összesen 3 győzelmet, 2 pole-t és 7 dobogót szerzett, 2013 őszén ülhetett először F1-es autóba, s jelenleg is a Lotus egyik tesztpilótája. Idén egy fél szezont a GP2-ben is teljesített, Oroszországban sprintversenyt nyert.

Marlon Stöckinger

A svájci édesapától és fülöp-szigeteki édesanyától született Marlon Stöckinger szülőhazája, a csendes-óceáni ország színeiben versenyez – 2008 óta formulaautókkal. Szép gokartos sikereket követően 2009-ben teljesítette első szezonját Európában, méghozzá a brit Formula Renault-sorozatban. Két éven át szerepelt e bajnokságban, nem mellesleg Kiss Pál Tamással együtt, ám mindkét esztendőben kikapott a magyar versenyzőtől, erősebb szezonja a második, a 2010-es volt, amikor a nyolcadik helyen zárt egy futamgyőzelemmel.

stockinger

Ezt két év GP3 követte, ahol az első évben még pontot sem szerzett, a másodikban viszont nagy meglepetésre megnyerte a monacói sprintversenyt. Jött az újabb váltás, a WSR 3.5-ös kategóriája a Renault támogatásával, ahol első próbálkozásra ismét igen szürkén teljesített ugyan, idén viszont több szép eredményt is felmutatott, s összetettben a 9. helyen zárt. Azonban azt is figyelembe véve, hogy jövő tavasszal már 24 éves lesz, arra egyre kisebb az esélye, hogy ő legyen a Formula-1 történetének első fülöp-szigeteki versenyzője...

Alex Fontana

Egy svájci származású fülöp-szigeteki után következik egy görög származású svájci. A 22 éves Alex Fontana tavaly került be a Lotus programjába, amiben valószínűleg szerepet játszott karrierje egyetlen igazán jelentős eredménye, a 2011-es F3 Open megnyerése – nem szabad azonban összekeverni a sorozatot a jóval magasabb színvonalú F3-as Európa-bajnoksággal, az Open-szériában Fontana olyan mondhatni teljesen ismeretlen versenyzőket előzött meg, mint Fumanelli, Gamberini és Sistos...

alex_fontana

A svájci versenyző elmúlt évei a GP3-ról szóltak: miután 2011-ben és a rá következő évben is eredményes tudott lenni beugróként, 2013-ra már teljes szezonra szóló szerződést kapott a Jenzer Motorsporttól, ám 16 versenyen mindössze négy alkalommal tudott pontot szerezni. Idén pedig még annyiszor sem, így hiába gyűjtött be három dobogót is, az összesen hét pontszerző hely 32 versenyen nagyon kevésnek tűnik az előrelépéshez a 2012-ben a Hungaroringen Formula-2-es futamot nyerő Fontana számára.

 lotusjuniorlogo  ocon  tunjo
Név Esteban Ocon Oscar Tunjo
Nemzetiség francia kolumbiai
Életkor 18 18
2014 F3 Eb - Bajnok, 9 győzelem WSR 3.5 - 22. hely*
Sikerek 2013. WSR2.0 - 3. hely 2012. FR2.0 Alps - 4. hely*
    2010. F BMW Pacific - 2. hely
 sorensen_1  stockinger  fontana
Marco Sorensen Marlon Stöckinger Alex Fontana
dán fülöp-szigeteki svájci
24 23 22

WSR3.5 - 12. hely
GP2 - 11. hely, 1 győzelem* **

WSR3.5 - 9. hely GP3 - 11. hely**
2011. Német F3 - 2. hely 2012. GP3 - 10. hely, 1 győzelem 2011. F3 Open - Bajnok
2009. FR2.0 NEC - 3. hely    
* nem futott teljes szezont
** a sorozat még tart

Folytatása következik...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: