DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Hogyan állna a bajnokság a régi pontozással?

Az F1 korábbi rendszerében Hamilton mindössze egy ponttal vezetné a világbajnokságot Rosberg előtt, az azelőttiben viszont már a Brazil Nagydíjon eldőlt volna a cím sorsa.

A jelenlegi pontversenyt, amely 25 ponttal jutalmazza a futamgyőztest, 18-cal a második, 15-tel a harmadik helyezettet, 2010-ben vezették be, azzal a céllal, hogy növeljék a győzelem értékét, és arra motiváljanak mindenkit, ne elégedjen meg a második hellyel. A korábbi pontozásban ugyanis a 10 egységet szerző nyertes 2-vel szerzett több pontot a másodiknál, ugyanannyival, amennyivel a harmadik helyezett maradt le a másodiktól.

A pontrendszerek szándékát hűen tükrözi, hogyan áll a világbajnokág jelenleg, és hogyan festene a korábbi rendszerben. Az 5 ellenében 11 futamgyőzelmet szerző Lewis Hamilton 17 pontos előnnyel vezet, ez azt jelenti, hogy egy második hely Rosberg mögött Abu Dhabian már elég lesz számára a bajnoki címhez (pontduplázás nélkül csupán egy 6. pozíció kellene). A 2003 és 2009 közti rendszerben azonban Hamilton csupán egyetlen ponttal vezetne Rosberg előtt, Abu Dhabiban így valóban parázs csatára lehetne számítani: aki megnyerné a versenyt, az lenne a világbajnok is.



A még korábbi, 2003-ig érvényes pontrendszerben – amely még jobban jutalmazza a futamgyőzelmet, 10 pontot ad az első, 6-ot a második helyezettnek – Hamilton 13 pontos előnye azt jelentené, hogy már az idei világbajnoknak mondhatná magát, interlagosi második helye vb-címet hozott volna.

Érdemes a többi helyezésre is vetni pár pillantást. Sebastian Vettel, Fernando Alonso és Valtteri Bottas szoros csatát vívnak a bajnokság negyedik helyéért, hármuk között 3 pont a különbség: mindkét régebbi pontrendszerben csupán 2 egység választaná el a triót. A 2002 előtti rendszerben Kimi Raikkönen neve mellett csupán 4 pont szerepelne (kevesebb, mint 2001-ben, bemutatkozó szezonjában a Saubernél), a Red Bull által leigazolt Danyiil Kvjat pedig még a 2009-es szisztémában is pont nélkül állna.

 

A világbajnokság állása a jelenlegi és korábbi pontrendszerekben (az F1 Fanatic blog alapján):

 

Aktuális

 

2003-2009

 

1991-2002

 

1.

Lewis Hamilton

334

Lewis Hamilton

136

Lewis Hamilton

126

2.

Nico Rosberg

317

Nico Rosberg

135

Nico Rosberg

113

3.

Daniel Ricciardo

214

Daniel Ricciardo

85

Daniel Ricciardo

62

4.

Sebastian Vettel

159

Sebastian Vettel

63

Valtteri Bottas

34

5.

Fernando Alonso

157

Fernando Alonso

62

Sebastian Vettel

34

6.

Valtteri Bottas

156

Valtteri Bottas

61

Fernando Alonso

32

7.

Jenson Button

106

Jenson Button

41

Jenson Button

21

8.

Felipe Massa

98

Felipe Massa

38

Felipe Massa

18

9.

Nico Hülkenberg

80

Nico Hülkenberg

27

Nico Hülkenberg

10

10.

Kevin Magnussen

55

Kevin Magnussen

17

Kevin Magnussen

8

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: