Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. február 18. hétfő
F1

Nem érkezett pénz, végleg megszűnt a Marussia

A Marussia elleni csődeljárást végző cég elmondása szerint a csapat működése végleg leállt, miután a kijelölt határidőig senki nem dobott mentőövet a küszködő alakulat számára.

Dppi_00114016_349

Bár a csapat Manor GP néven még szerepel az FIA által csütörtökön kiadott 2015-ös nevezési listán, immár biztosra vehető, hogy nem lesznek ott sem idén Abu Dhabiban, sem a jövő évi rajtrácson.

A Marussia az Orosz Nagydíjon szerepelt utoljára, ezt követően viszont hírek érkeztek Angliából arról, hogy a csapat ellen csődeljárás indult, miután hatalmas adósságokat halmozott fel, és az orosz Andrej Cheglakov is kihátrált mögülük. Hamar hallani lehetett potenciális érdeklődőkről, akik felvásárolták volna a csapatot, ám a péntek 12 órában megszabott határidőig nem érkeztek meg a szükséges pénzek, így az istálló beszüntette tevékenységét, és az eddig még rendszeresen munkába járó alkalmazottakat is elbocsátották.

A hírt a BBC és a SkySports is közölte, akiket a csődeljárásért felelős FRP Advisory vezetője, Geoff Rowley tájékoztatott. „Mondanom sem kell, rendkívül sajnálatos, hogy egy Nagy-Britanniában és a világon is ennyire ismert üzlet megszűnt működni és bezárta a kapuit” - idézik az említett források Rowley-t. "Sajnos nem született semmilyen megoldás, ami lehetővé tenné, hogy az üzlet a jelenlegi formájában folytatódjon tovább. Szeretnénk köszönetet mondani a személyzetnek, amiért a támogatásukról biztosítottak ezekben a nehéz időkben. A csapat nem fog részt venni a szezon hátralévő két versenyén Sao Paulóban és Abu Dhabiban. A csődbiztosok tovább folytatják törvényes feladatukat, és a hitelezők érdekeit szem előtt tartva próbálják eladni a csapat tulajdonait."

A Marussia nehéz időket élt meg, hiszen az anyagi nehézségekkel párhuzamosan Jules Bianchi szörnyű balesetével is meg kellett birkózniuk, a fiatal francia pedig továbbra is kritikus állapotban fekszik egy japán kórházban. A 2010-ben, Virgin néven bemutatkozó csapat nem tudott látványosan elmozdulni a mezőny végéről az évek során, ám idén Bianchi révén Monacóban megszerezték első két pontjukat, amelyeknek köszönhetően továbbra is a Sauber előtt állnak a bajnokság 9. helyén.

A másik hasonló cipőben járó istálló, a Caterham sorsa továbbra is tisztázatlan.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?