DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton új menedzsere: saját maga

A brit pilóta szakított az őt képviselő profi menedzsercéggel, és saját kézbe veszi jövője irányítását – a szerződéshosszabbításra vonatkozó tárgyalásokban már csak önmagára hagyatkozhat.



A 2008-as világbajnokot korábban édesapja, Anthony Hamilton menedzselte, mikor azonban ez a fajta kapcsolat megszűnt kettejük között, a versenyző új képviselőt keresett magának – egészen meglepő módon a szórakoztatóiparban mozgó XIX Entertainmentre esett a választása, Simon Fuller cégére, aki a Spice Girls menedzsereként és az American Idol tehetségkutató megalkotójaként legismertebb. Ebben az időszakban történt Hamilton pályafutásának legnagyobb váltása, a 2013-as átigazolás a Mercedeshez. A brit versenyző állítólag azért választotta Fullert, mert szeretett volna a filmes és zenei világban is kísérletet tenni.

A The Times arról számolt be, hogy a pilóta úgy döntött, mostantól nagyobb szerepet vállal saját maga menedzselésében. Elhatározását a küszöbön álló szerződéshosszabbítás előtt hozta meg, amelynek részleteit Hamilton és a Mercedes közös döntése alapján a szezonzáró után fogják megvitatni. A 29 éves pilótának egyelőre 2015-re szól érvényes szerződése.

A The Times és a Daily Mail is beszámolt arról, Hamilton megállapodása az XIX Entertainmenttel a közelmúltban járt le. „Lewis egyelőre a világbajnokságra koncentrál, a menedzselését illetően pedig Újév körül dönt. Már vagy egy éve célozgatott arra, hogy megváltoztatná kapcsolatát Fullerrel. A saját két lábára akar állni, a jutalékokon pedig spórolni szeretne” – mondta a Daily Mailnek egy Hamiltonhoz közel álló forrás.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: