DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kobayashi: Az F1-ben akarok maradni!

A japán pilótának alig van több esélye a mezőnyben maradásra, mint csapatának, a Caterhamnek – Kobayashi maga egyedül abban bízik, hogy egy harmadik autóban jut neki hely.

A Caterham istálló kihagyja az USA és Brazil Nagydíjakat, ha egy új vevő megvásárolja a csapatot, Abu Dhabiban állhatnak rajthoz újra. Ez azonban, csakúgy, mint a 2015-ös szereplés, valószínűtlen: Kamui Kobayashi pedig komoly támogatók nélkül esélytelen a csapatoknál – ellentétben például csapattársával, Marcus Ericssonnal, akit a Sauberrel hoztak szóba.

„Azért vagyok itt, hogy valóra váltsam az álmom, ezért megoldást keresek pénz nélkül” – mondta a japán, aki elutazott Austinba. „Azt kívánom, hogy mutatkozzanak be a háromautós csapatok! Maradni szeretnék, és kipróbálni ezt. Pénzt nem tudok hozni, de boldog lennék, ha harmadik versenyző lehetnék.”



Kobayashi szavaiból kiderül, már nem tartja magát a Caterham versenyzőjének, és úgy véli, ha a csapat mégis eljut Abu Dhabiba, ő már akkor sem szerepelhet. „Már néhány hete elkezdtem nézelődni, de technikailag még mindig a Caterham alkalmazásában álltam. Mostantól határozottan többet tudok tenni azt illetően, hogy csapatokat keressek meg. Arra van szükségem, hogy tárgyaljak, hogy érdeklődjek.”

„Azt hiszem, a legtöbb csapat így döntene” – beszélt arról, hogy ha a Caterham a szezonzárón indul, minden bizonnyal fizetős versenyzőket alkalmaz. „Én nem a pénz miatt vagyok itt, nélküle akarok a Formula-1-ben lenni, ami egy nehéz dolog. Nem bánom a dolgokat, amik a múltban történtek. Legalább már azt elmondhatom a többi csapatnak, hogy van tapasztalatom a V6-os motorokkal, legalább emiatt jól döntöttem idén.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: