DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton háromezredes előnnyel és problémákkal zárta a pénteket

Lewis Hamilton hajszálnyival tudott gyorsabb kört futni csapattársánál, Nico Rosbergnél, így az F1-es USA Nagydíj második szabadedzése is az ő vezetéséven zárult, a britnek azonban az utolsó negyedórában a bokszban kellett vesztegelnie. A harmadik helyezett Fernando Alonso lemaradása már egy másodpercnél is több.

3,54653



Napsütés mellett, ám erős szélben folytatódott a mezőny ténykedése Austinban helyi idő szerint 14 órai kezdettel. Immár munkába állt az a két pilóta is, akik az első gyakorlásra a csapatuk tesztpilótájának adták át az autót, így Valtteri Bottas és Jean-Eric Vergne pályára lépésével teljessé vált a versenymezőny - már amennyire teljesnek lehet azt nevezni a Caterham és a Marussia távollétében.

Talán a változó szélirány is közrejátszott abban, hogy az első háromnegyed óra több megpördülést is hozott. Az első percekben Felipe Massa forgatta meg a Williamst az 1-es kanyarban, kicsit később Romain Grosjean csúszott ki a gyors 5-ösben, majd pedig a másik Lotus, Pastor Maldonado is bemutatott egy piruettet a pálya 19-es kanyarjában. Ezek voltak azonban a legnagyobb mellényúlások, hiszen minden autó épségben átvészelte az edzést.

A Mercedesek persze ezúttal sem hezitáltak sokat, hogy kibéreljék a tabella első két helyét. A keményebb gumikon, amelyik ezúttal a közepes keverék, Nico Rosberg bizonyult valamivel gyorsabbnak, majd amint féltáv környékén felkerültek a lágyak, fordult a kocka a csapat két pilótája között, hiszen Lewis Hamilton állt az élre, még ha csak csekély, három ezredmásodperces előnnyel is. A brit azon kevesek közé tartozott, aki második gyorskörében is javítani tudott az idején, ezzel ugrotta át német csapattársát.

A hozzájuk legközelebb végző Fernando Alonso is már egy másodpercnél nagyobb hátrányt szedett össze a Ferrarival, a spanyolt pedig Daniel Ricciardo, Felipe Massa, Kimi Raikkönen és Danyiil Kvjat követte, nyomában a két McLarennel.

Dppi_00114018_074

Sebastian Vettel szokatlan módon csak az utolsó, 18. helyen végzett, aminek az volt az oka, hogy a négyszeres bajnok egyáltalán nem körözött alacsony üzemanyagszinttel. Miután a német a hajtáslánc teljes cseréje miatt csak a bokszutcából kezdheti majd meg a futamot, szükségtelen lett volna számára ürestankos körökkel az időmérőre készülni, így végig a hosszabb etapokra koncentrált.

Az utolsó félórában, szinte egyidőben mindkét Mercedes problémát jelentett csapatának a váltóval kapcsolatban: Rosberg a lefelé-, Hamilton pedig a felfelé történő váltásokkal volt elégedetlen, bár ez a problémájuk holnapra megoldódhat, hiszen nem kötelesek ugyanazt a váltót használni, amit a pénteki napon. Hamiltonnak azonban másmilyen, hidraulikus eredetű gondjai is voltak, ugyanis 15 perccel a leintés előtt a bokszba hajtott és hamarosan ki is szállt az autójából, miközben szerelői az autó alján kezdtek dolgozni. A brit számára ezzel idejekorán befejeződött az edzés, így első helyezésével együtt sem lehet teljesen elégedett, mivel nem tudta befejezni hosszúetapos programját, és 16 körrel kevesebbet is teljesített Rosbergnél.

 

 

A második szabadedzés végeredménye:

 

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:39.085 - 18
2 Nico Rosberg Mercedes 1:39.088 0.003 34
3 Fernando Alonso Ferrari 1:40.189 1.104 29
4 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:40.390 1.305 30
5 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:40.457 1.372 36
6 Kimi Raikkonen Ferrari 1:40.543 1.458 32
7 Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 1:40.631 1.546 34
8 Kevin Magnussen McLaren-Mercedes 1:40.641 1.556 38
9 Jenson Button McLaren-Mercedes 1:40.698 1.613 36
10 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:40.800 1.715 25
11 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:40.828 1.743 37
12 Romain Grosjean Lotus-Renault 1:41.054 1.969 31
13 Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 1:41.110 2.025 36
14 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:41.123 2.038 35
15 Pastor Maldonado Lotus-Renault 1:41.158 2.073 37
16 Adrian Sutil Sauber-Ferrari 1:41.332 2.247 33
17 Esteban Gutierrez Sauber-Ferrari 1:41.420 2.335 34
18 Sebastian Vettel Red Bull-Renault 1:44.437 5.352 19

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: