DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Force India fog legközelebb kihullani?

Az F1 világát egészen váratlanul érte, hogy a mezőny egy időben két csapattal is szegényebb lett: sokan pedig azt kezdték el találgatni, vajon melyik együttes lesz a következő.

Anyagi okok miatt hagyja ki a Caterham és Marussia együttese az austini USA Nagydíjat, amelyen így mindössze 18-an fognak részt venni: bár mindkettő alakulat célja, hogy még idén visszatérjenek, semmi sem garantálja, hogy ez meg fog valósulni. A Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley a közelmúltban egy interjúban arra figyelmeztetett, nincs rendben, hogy a döntések öt istálló kezében vannak (a Stratégiai Csoport állandó tagjai), és ha ez így folytatódik, a sport még több csapatot veszít el.



Úgy tűnik, ezzel éppen saját alakulatára célzott: a Force India ugyanis csak hétfőn, az utolsó pillanatban fizetett ki egy fontos tartozást a motorszállító Mercedesnek. Ha ennek nem tesz eleget, lehetséges, hogy az indiai istálló sem vehetett volna részt a hétvégi versenyen. Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a csapat a kifizetéssel ideiglenesen megkönnyebbülhetett.

A Force India a McLarennel áll harcban a konstruktőri bajnokság ötödik helyéért. Mivel Szocsiban rémes hétvégét teljesítettek, lemaradásuk 20 pontot tesz ki. Számukra igencsak fontos, hogy megszerzik-e a jobb eredményt vagy nem: ugyanezen német lap forrásai szerint az ötödik gyártói helyezés 62 millió dolláros pénzjutalmat jelent, míg a hatodik 59 millió dollárost.

Korábbi cikkünk itt olvasható, ahol részletesebben foglalkoztunk a költségekkel, amelyek a kiscsapatokat terhelik egy F1-es szezon folyamán – végigolvasva jól látható, miért jutott sorsára a Marussia és Caterham, és miért kell aggódni mások miatt is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: