DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Mario Andretti több kreativitással javítana a Forma-1 megítélésén

Az 1978-as F1-es világbajnok a Guardiannak adott nyilatkozatában megemlítette, hogy s sportágnak komolyan el kell gondolkoznia jövőjén, és úgy véli, egy több kreativitással sokkal nagyobb publicitást lehetne elérni.

Mario Andrettit többet látjuk az IndyCar-versenyeken, mint a Forma-1-ben, de az USA Nagydíj nagyköveteként természetesen figyelemmel kíséri a száguldó cirkusz történéseit. Legutóbb éppen a kiscsapatok pénzügyi gondjai miatt szólalt meg, hiszen úgy véli, a döntéshozóknak komolyan el kellene gondolkozniuk, mivel változtassák meg a jelenlegi helyzetet, nem csak a túlélés, hanem az érdeklődés fokozása miatt is.



Sokak szerint a költségvetési plafon lenne a megfelelő megoldás, de Andretti azt mondja, érdemesebb lenne újragondolni a furcsa szabályokat, és több kreativitás sem ártana. „A Forma-1-nek lazítania kellene egy kicsit. Úgy gondolom, túlzásba estek a technikai oldallal, már ami a motorokat illeti. Szocsiban láthattuk azt is, hogy a csapatok inkább visszavesznek a teljesítményből annak érdekében, hogy be tudják fejezni a futamokat.”

Andretti nem csak beszél, konkrét ötletei is vannak: „Szívesen látnék harmadik autókat speciális események alkalmából. Például az USA Nagydíjon a Mercedes indíthatna egy harmadik autót, egy jól ismert amerikai versenyzővel, aki mint vendégszereplő venne részt a versenyen. El tudják képzelni, mekkora promóciót jelentene ez az eseménynek? Az ország minden újságja írna róla” – tette hozzá.

Szerinte nem kellenének nagy változtatások, elég lenne kicsit észszerűbben alkalmazni a szabályokat. „Csak egy kis kreativitásra lenne szükség, hogy sikerüljön fokozni az érdeklődést a sportág iránt. Minden ott van a szemünk előtt. Mindez azon múlik, hogy sikerül-e átgondolni néhány furcsa szabályozást. Néhányan nevethetnek ezen, de okkal mondom mindezt. Ahogy telik az idő, egyre nagyobb figyelmet kell fordítanunk ezekre a dolgokra, hiszen a Forma-1-nek minden nézőpontot figyelembe kell vennie.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: