DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Haas: A miénk nem olyan kiscsapat lesz

Gene Haas cáfolta, hogy az F1-be két év múlva érkező együttesének olyan problémákkal kell majd megküzdeni, mint a tipikus kiscsapatoknak – amelyek újabban igencsak szúrják Bernie Ecclestone szemét…

A Caterham körüli hercehurca – amely a jelek szerint a sereghajtók utolsó vergődése is egyben – hatására az F1 feje, Bernie Ecclestone beszélt úgy: „Azt hiszem, a legjobb az lenne, ha mennének. Nincs szükségünk olyan emberekre, akik koldustállal járnak-kelnek.” Ecclestone a háromautós szabály nagy híve, a nyolc nagyobb csapatot tartaná meg, a maradékot pedig kiszórná.

A nyolccsapatos rendszer veszélybe sodorhatná Gene Haas brigádjának érkezését is, az amerikai azonban magabiztos az istálló jövőjével kapcsolatban: „Megvan a licenszünk, ott fogunk lenni. Bármilyen változás sokkhatásként érne engem. Bernie célja tudtommal az, hogy jól szervezett, anyailag stabil csapatai legyenek, azok pedig világbajnoki szinten versenyezzenek. Az F1-es istállók 50 és 500 millió dollár között költenek, mi valahol ennek a közepén leszünk.”



Kiemelte, egy fontos partnernek köszönhetően biztosan nem kell olyan nehézségekkel megküzdeniük, mint a Caterhamnek vagy Marussiának. „A Ferrari többet akart annál, mint hogy szimpla motorszállító legyen, és segíteni akartak az autó alapvető struktúráinak kialakításában. Megtiszteltetés, hogy a Ferrari ilyen módon támogat minket. Mi pedig mindenféle segítséget elfogadunk, mert nem igazán lehetne találni jobb társat a Ferrarinál” – mondta Haas a CNN-nek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: