DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Dennis: Gyári motor nélkül nem lehetünk bajnokok

Ron Dennis kifejezte azon aggodalmát, hogy az F1 jelenlegi korszakában azok a csapatok, amelyek nem rendelkeznek egy motorgyártó teljes támogatásával, többé nem lesznek képesek úgy összehangolni az autót és az erőforrást, hogy azzal bajnoki címet lehessen szerezni.

A McLaren fájdalmas módon tapasztalta meg ezt a helyzetet, hiszen noha hosszú éveken át ők voltak a Mercedes első számú csapata, amikor a stuttgartiak 2010-ben saját istálló indítása mellett döntöttek, a figyelmük elterelődött Wokingból a brackley-i alakulatukra. A McLaren azóta nem volt bajnok, sőt, amióta a Mercedes a győztesek útjára lépett, Ron Dennis csapatának a dobogó megszerzéséért is komolyan meg kell izzadnia.

Dppi_00114017_735



Az istállónál persze hamar belátták, hogy számukra így nem teremhez sok babér és már több mint egy éve eldöntötték, hogy 2015-től a Hondával kötnek partnerséget, amelynek előkészületei már javában zajlanak. Dennis most rámutatott, miért volt elkerülhetetlen számukra a váltás.

„Egy dolog ami nagyon szembetűnő, az az időmérő edzéseken mért különbség a Mercedes gyári csapata és a többi ügyfele között. Mindig egy másodperc körüli az előnyük, nem is beszélve arról a tempófölényről, amit a versenyeken akkor húznak elő, amikor valamilyen okból hátrányba kerülnek” - nyilatkozta a McLaren vezérigazgatója.

„Az én véleményem - és ezt a véleményt nagyon sokan osztják a cégünkön belül -, hogy a motorgyártó támogatása nélkül esély sincs arra, hogy egy csapat megnyerje a világbajnokságot. A modern motor pedig nem csupán a nyers erőről szól, hiszen ugyanolyan fontos szerepet játszik benne az energiagyűjtés és annak elraktározása is.”

„Ha pedig nincs az irányításunk alatt ez a folyamat, azaz nem férünk hozzá a forráskódhoz, akkor soha nem fogjuk tudni kiegyensúlyozni az autót például a kanyarbejáratoknál. Ez pedig magával vonzza, hogy rengeteget veszítünk a köridőben. Még ha a legjobb motormárkával is rendelkezünk, ez nem jelenti azt, hogy képesek vagyunk azt a motort az autónkhoz optimalizálni.”

Három futam múlva tehát a McLaren megszakítja 20 éven át tartó kapcsolatát a Mercedesszel, és arra a Hondára vált, amely márkával 1988 és 1992 között rendkívüli sikerkorszakot éltek meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: