DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Prost szerint már jövőre véget érhet a Mercedes dominanciája

A négyszeres világbajnok francia nem tartja kizártnak, hogy a riválisok már a 2015-ös F1-es szezonban megelőzzék a Mercedes csapatát, és fontos tényezőnek tartja a motorfejlesztést is.

Noha már három versennyel a 2014-es szezon zárása előtt eldőlt a konstruktőri cím sorsa a Mercedes javára, a jelenleg Renaut-tanácsadóként tevékenykedő Alain Prost úgy gondolja, a riválisok nem csak felvehetik a harcot a világbajnokkal, de meg is előzhetik őket a következő évben. Az Autosport azon kérdésére, mely szerint megdönthető-e a csapat dominanciája, így válaszolt: „Úgy gondolom igen.”

Prost azonban kihangsúlyozta, hogy a jóslatokba bele kell számítani azt is, milyen szabályokat hoznak majd a motorokkal kapcsolatban. „Mindenekelőtt meg kell várunk, amíg tisztázódik a helyzet a motorok körül, ami nem könnyű. Ebben a helyzetben elég fontos lesz majd, miként alakul majd a szabályozások erre vonatkozó területe. Amikor ilyen dominanciával szembesülünk, nem könnyű túllépni rajta, de nem is lehetetlen. Ugyan limitált a motoron elvégezhető módosítások száma, úgy gondolom, a csapatok tudnak a jelenleginél jobb munkát is végezni.”



A korábban a McLaren-t és a Williamst is vb-címig vezető pilóta szerint nem meglepő a brackley-iek idei teljesítménye, mert sokkal régebben kezdték el a 2014-es szezonra való felkészülést. „Majdnem hogy elkerülhetetlen volt” – említette Prost a csapat dominanciájával kapcsolatban. „Nem arról beszélek, mekkora  az előnyük teljesítmény terén, hanem arról, hogy már három éve erre készültek, sokkal régebb óta, mint bárki más. Ebben az időben a Renault pedig folyamatosan a világbajnoki címekért harcolt.”

A francia éppen az idei kusza szabályváltozásokban látja a Mercedes sikerének a kulcsát, hiszen a többieknek egyszerűen nem volt idejük reagálni rá. „Amikor ennyi új szabály lép életbe, nehéz időben kellő változtatásokat eszközölni, ahogyan a pénzügyi kérdésekben is. Egyszerűen sokkal nehezebb kezelni ezeket a dolgokat, az új megközelítés és az új motorok építése együtt nem nagyon megy.”

De Prost nem csak a motorra vezette vissza a csapat idei lenyűgöző produkcióját. „Az is az előnyükre válik, hogy házon belül készítik a motort és a karosszériát is. Ha megnézzük az autó működését, látható, hogy nagyszerű csomagjuk van, nem egyedül a motorra támaszkodnak.” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: