DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Sainz: Marko egyelőre még nem hívott fel

A WSR 3.5-ös szériának friss bajnoka, Carlos Sainz 2015-ben már az F1-ben akar szerepelni a Toro Rossóval, ám továbbra sem lehet tudni, hogy ő vagy Jean-Eric Vergne lesz Max Verstappen csapattársa.

A hétvégén a WSR bajnoki címét bebiztosító Carlos Sainz már kétszer is befutónak tűnt a Toro Rosso ülésére, de jelenleg ismét nem tehát mást, mint hogy várja a jó hírt. Max Verstappen szerződtetése előtt már-már biztosnak tűnt a spanyol helye a faenzaiaknál, majd Kvjat előléptetése után ugyanez volt a helyzet, ám előbb az ifjú holland, most pedig Vergne ütheti ki a nyeregből a ralilegenda fiát. Bár Helmut Marko korábban nagyon kemény szavakat szólt Vergne-ről, úgy tűnik, hogy Franz Tost csapatfőnök és Dietrich Mateschitz tulajdonos is szívesen megtartanák őt.

sainz_pod_d



A négyszeres világbajnok és korábbi csapattulajdonos Alain Prost is egyetért velük, persze a honfitársi szolidaritás is beszélhetett belőle, amikor ezt mondta a Marcának: „Én megtartanám Vergne-t a helyükben. Carlos még nagyon fiatal” – mondta Prost, akinek leginkább Helmut Markót „kellene meggyőznie”, aki úgy tűnik, hogy továbbra is Sainzot favorizálja.

A WSR új bajnoka egyelőre semmit nem tud mondani arról, mi lesz vele jövőre: „Nem tudom, mert még nem hívtak fel. Türelmes vagyok, bár igent mondhatnék... De várnom kell még” – mondta, majd amikor megkérdezték, hogy Marko sem hívta-e még, így felelt: „Nem, még nem. És persze várom őt, egy napon majd mond egy igent, vagy egy nemet.”

„Addig minden nyitott, de remélem, hogy a Toro Rossóval a Formula-1-ben leszek, hiszen nekik köszönhetem, hogy ott tartok, ahol. És szeretnék is velük maradni, de ha nem sikerül, akkor tovább kell lépnem, új célokat kell keresnem. Mindenesetre szeretnék az F1-ben lenni 2015-ben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: