DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ricciardo: A Red Bull már az én játszóterem

Daniel Ricciardo őszinte interjúban beszélt Red Bullhoz érkezéséről, arról, hogyan fogadta őt új csapata. Kitért személyiségének kettős vonásaira is, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy F1-es győztessé váljon valaki.

Az ausztrál Ricciardo, aki a Formula-1-es ranglétra legalján, a HRT-nél kezdte, majd innen jutott a Toro Rossóba, idén teljesítette első évét egy élcsapatnál. Annak ellenére, hogy a legnehezebb falatot, egy négyszeres világbajnokot kapott maga mellé, Ricciardo harmadik a bajnokságban és három futamot nyert, míg Sebastian Vettel csak ötödik nulla győzelemmel. Ő az egyedüli, aki a Mercedes domináns párosan kívül idén nyerni tudott.



„A saját játszótereddé kell alakítanod a csapatot. Sok dologról lehet beszélni az F1-gyel kapcsolatban, ez az egyik közülük. Ezzel a nézettel érkeztem a csapatba” – magyarázta Ricciardo a The Good Weekendnek adott interjújában. „Egyforma esélyt kellett adniuk nekem is, mert a múltban már megmutattam a sebességem, és habár Seb domináns volt az elmúlt években, nem volt okuk arra, hogy ne adjanak nekem egyenlő esélyt, hogy bizonyítsak ellene. Hogy megmutassam a csapatnak, én is olyan alkalmas vagyok, mint ő.”

„Lényegében megérkeztem a csapathoz, ők pedig jók voltak hozzám, az első naptól kezdve azt mondták: csak menj, és ha képes vagy győzni, menj és győzz. Én pedig pont így álltam hozzá” – szögezte le Ricciardo, egy pillanatra sem érezte, második számú versenyzőként megy a Red Bullhoz. „Tanultam tőle, de nem foglalkoztam azzal, hogy ő a csapatvezér, a négyszeres bajnok és a többi.”

Az ausztrál pilóta a mezőny legszélesebb mosolyú tagjaként ismert, de elmondta, amikor szükség van rá, kíméletlen tud lenni. „Zárt ajtók mögött, vagy amikor sisak van a fejemen, mutatkozik meg a személyiségem egy része. Nincs arra mód, hogy igazán jó legyél valamiben – sportban, üzletben, bármiben – anélkül, hogy ne legyen egy könyörtelen vonásod, vagy valamiféle… Azt hiszem, a könyörtelen a legjobb szó.”

„Őszintén élvezem a munkámat, ezért mosolygom ilyen sokszor. Sok gyereket ismerek, akik arról álmodnak, hogy a helyemben legyenek, ezért elégedettnek kell lennem azzal, amim van. Ezért a rossz napokon is próbálom meglátni a pozitívumokat. De nagyon versenyképes vagyok, ha épp arra van szükség, tudom, mit kell tennem olyankor. Az átkapcsolót nem olyan nehéz megtalálni, emiatt nem kell aggódni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: