DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Smedley: Alonso nem is nehéz személyiség

A Williamsnél dolgozó Rob Smedley – aki ferraris időszaka alatt sok időt töltött Fernando Alonso közelében – szokatlanul dicsérő szavakkal nyilatkozott a spanyol versenyzőről, akinek távozása a vörös F1-es gárdától egészen meglepte.

Smedley Felipe Massa versenymérnökeként dolgozott a Ferrarinál, a brazil pilótával együtt nyergelt át a Williamshez, ahol már egy magasabb pozíciót, a teljesítményért felelős igazgató tisztségét kapta meg. Scuderiánál töltött időszaka során Massa csapattársa négy évig Fernando Alonso volt, akit így közelebbről is meg tudott ismerni.

„Nem, ő egyáltalán nem egy bomlasztó személyiség. Véleményem szerint következetes a nézeteivel, és tudja, mit akar, de a legtöbb ember ilyen, aki jó a szakmájában, és azt gondolom, ez egy erősségnek vehető. Sosem inog meg, mentálisan nagyon erős, képes bármiféle szabályokhoz igazodni. Száz százalékot hoz ki az autójából, ha nem többet. Azt hiszem, egyesíti az embereket csak amiatt, mert olyan jó” – méltatta a kétszeres világbajnokot Smedley, aki sokak szerint még mindig a mezőny legjobb versenyzője.



Mint nyilatkozatából kiderült, a szakember szerint is: „Sokszor mondtam már azt, hogy szerintem Fernando a generációja legjobb versenyzője. Masszív rajongója vagyok, hihetetlenül sok energiát visz a csapatához. Igazán meglepett, hogy különváltak. Nyilvánvalóan közös egyetértéssel, vagy egyet nem értéssel történt, hívjuk annak, aminek akarjuk. Remélem – a sport érdekében – hogy találni fog egy igazán jó ülést. Az ambícióit is csak visszhangozni tudom, remélem, hogy szerez még pár bajnoki címet, mielőtt visszavonul, mert megérdemli, annyira jó.”

„Azt gondolom, hogy csupán a tehetségéből kifolyólag motiválja az embereket. Amikor abszolút a topon vagy, amikor kevés ember tud csak közel férkőzni hozzád, az már önmagában motiváló erő. Ha kiváló vagy abban, amit csinálsz, bármiféle szerepben a Formula-1-ben – versenyzőként, mérnökként, szerelőként, akármiként – ha nagyon-nagyon tehetséges emberekkel dolgozol együtt, az mindenki mást is arra késztet, hogy emeljék a szintet. Szerintem így működik az a motiváció is, amit a Fernandóval való közös munka jelent.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: