DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Gutierrez a Saubernél akar jó autót jövőre

Az F1-ben második évét töltő fiatal mexikói, Esteban Gutierrez hangsúlyozta, hogy elsődleges célja az, hogy a Sauber színeiben legyen sikeres, bár maradása koránt sem biztos egyelőre.

Vitathatatlan, hogy a 2014-es szezon egyik legnagyobb csalódása a Sauber, akik történetük során először pont nélkül zárhatnak egy évet a Formula-1-ben. Adrian Sutil monacói remeklését leszámítva, mely végül balesettel zárult, egyetlen igazi pozitívumot sem lehet kiemelni az évből. A tavaly több szép pillanatot bemutató, Suzukában pedig valósággal parádézó Esteban Gutierrez az idei év egyik legszürkébb alakja, legfeljebb a Lotusokkal képes harcban lenni.

guti2_d



A Sauber üléséért több versenyző áll sorba, így nem lenne meglepő, ha akár mindkét versenyzőjüket lecserélnék az idei évet követően – feltéve persze, hogy egyáltalán megmarad a csapat. Ha Gutierrez távozik, azzal egy igen hosszú barátság ér véget, hiszen a Sauber még 2010-ben karolta fel a fiatal mexikóit, akit el is juttatott a Formula-1-ig.

A GP3 2010-es bajnoka így nyilatkozott a lehetőségeiről: „Az elsődleges célom az, hogy itt maradjak, fontos lenne megtudni, hogy eljuthatunk-e valahová, elérhetünk-e jobb eredményeket együtt. Persze egyértelmű, hogy egy jó autóban szeretnék lenni, ez nem is kérdéses.”

„Minden lehetőséget megragadunk, de az elsődleges célom az, hogy a Saubernél maradjak. Régóta együtt dolgozunk, összenőttünk. Velük nőttem fel, és úgy gondolom, hogy együtt elérhetünk valamit a jövőben. Egészen biztos vagyok ebben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: