Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. február 18. hétfő
F1

Stoffel Vandoorne lesz a McLaren harmadik versenyzője

A belga Stoffel Vandoorne, a WSR 3.5-ös kategóriájának ezüstérmese lesz a McLaren tartalékversenyzője 2014-ben.

Kiválóan szerepeltek a McLaren utánpótlásprogramjába tartozó fiatalok tavaly a WSR csúcskategóriájában, hiszen Kevin Magnussen Stoffel Vandoorne-t megelőzve szerezte meg a bajnoki címet. A dán jutalma egy 2014-es versenyzőülés lett, de Vandoorne-nak is "jutott valami", hiszen immár hivatalosan is megerősítették, hogy az idei szezonban ő lesz a McLaren tartalékversenyzője.

Vandoorne, Magnussen és da Costa, a WSR három tavalyi élmenője.

Vandoorne jövőre a Formula-1-es feladatai mellett a GP2-ben fog szerepelni az ART Grand Prix színeiben, mely úgy tűnik, valóban a McLaren utánpótláscsapata lesz, ahogy arról nemrég beszámolhattunk. Partnere a Honda által támogatott Takuya Izawa lesz. A 21 esztendős belga tehetség így nyilatkozott a lehetőségről:

"Izgatott vagyok, és egyben megtisztelve érzem magam, hogy a McLaren Mercedes engem választott ki, hogy legyek a csapat F1-es tartalékja 2014-ben. Egyúttal igazán izgalmas lehetőség az is, hogy az ART GP2-es csapatában versenyezhetek. Nagyon komolyan veszem a McLaren Mercedes tartalékversenyzőjeként rám váró feladatokat, élvezettel ásom bele magam a Formula-1-es nagydíjhétvégék technikai részébe."

"Mindent meg fogok tenni, hogy segítsem a csapat két versenyzőjét, Jenson Buttont és Kevin Magnussent, hogy a lehető legtöbbet érjék el az idei szezonban. Mindketten nagyszerű srácok, remek pilóták" - mondta el Vandoorne első McLaren-versenyzőként adott nyilatkozatában.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?