Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. február 18. hétfő
F1

Van der Garde a Sauberhez igazolt

A Caterham egyik 2013-as versenyzője sem marad a csapatnál, a holland van der Garde a Sauber harmadik pilótája lesz.

A 2013-as szezonban a Caterham versenyzőjeként szereplő holland Giedo van der Garde a Sauber harmadik számú versenyzője lesz 2014-ben. Van der Garde a csapat közleménye szerint pénteki szabadedzéseken és teszteken is vezetheti majd az istálló 2014-es autóját. Ez egyúttal megkérdőjelezi Szergej Szirotkin szerepét is, a csapat erről a kérdésről még nem nyilatkozott.

"örömmel köszöntjük Giedo van der Gardét a fedélzeten. Négy év tapasztalattal rendelkezik a GP2-ben, s a Formula-1-ben is vezetett egy évet, ami garantálja, hogy sikeresen dolgozzon együtt a csapattal. Giedo sokszor megmutatta már, milyen tehetséges pilóta, most szeretnénk hozzásegíteni a további fejlődéshez. A hozzáállása mindenesetre megfelelő az előrelépéshez" - nyilatkozott Monisha Kaltenborn az újonnan szerződtetett versenyzőről.

Van der Garde nagyon örül a lehetőségnek: "Ez egy fontos lépés a karrieremben, az a célom, hogy segítsem a csapatot az új autó fejlesztésében. Persze versenyző vagyok, így az a célom, hogy bizonyítsam a csapatnak és mindenki másnak, hogy megérdemlek egy 2015-ös ülést a Sauber istállónál. Az ambícióm változatlan, nagyon motivál, hogy sikeres legyek a Formula-1-ben, különösen hosszú távon."

"Nagyon hálás vagyok a Caterhamnek, hogy kipróbálhattam velük a Formula-1-et. Fantasztikus szezonunk volt, sokat tanultam. Az itt szerzett tapasztalat bizonyosan segíteni fog későbbi karrierem során. Most viszont izgatott vagyok, mert aláírtam a Sauberhez - minden versenyző álma, hogy egy ilyen stabil csapattal dolgozhasson. Az elmúlt években remek eredményeik voltak. Igazán hálás vagyok ezért a lehetőségért, s mindent megteszek majd a sikerekért."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?