DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Egyéb

Varga Imre törött kézzel is motokrosszbajnok

A 19 éves győri motorversenyző emberfeletti akaraterővel vágott neki a magyar motokrosszbajnokság utolsó fordulójának. Négy hete eltört csuklója sem hátráltatta, hogy negyedszer is magyar bajnok legyen. A HTS team ezzel triplázott 2017-ben.

Varga Imre, a peresztegi HTS Team motorversenyzője átélhette idén a mennyet és a poklot is. A kétszeres magyar krosszbajnoknak kivételes szezonja volt, hiszen amellett, hogy idehaza nem volt ellenfele saját kategóriájában, nemzetközi mezőnyben hatalmasat lépett előre. Egy váratlan és bosszantó sérülés azonban az egész éves munkáját zárójelbe tette, ami miatt kérdéses volt az indulása a hétvégi záróversenyen.

varga



Nyársapáton találkozott a hazai motokrosszozás krémje, hogy pontot tegyenek a 2017-es szezonra, és fény derüljön a felnőtt kategóriák bajnokaira. Varga, a győriek kiválósága óvatosan kezdte a napot, a szabadedzést nem teljesítette, hogy óvja a még nem teljesen összeforrt csuklóját. Az időmérőn a harmadik leggyorsabb körrel minősítette magát a futamokra, ami már önmagában szenzációnak számít 1 hónap kényszerpihenő után.

34 pontos előnye birtokában lényegében csak célba kellett érnie az első futamban, hogy harmadszor is bajnoknak mondhassa magát, de ő ennél sokkal többet várt magától, és sokkal többet is tett, mint amire bárki számított. Mindkét futamban erőn felül teljesített, és végül a dobogó harmadik helyén zárta a nyársapáti viadalt. 2017-ben így újra Varga Imre lett az Élsport MX2-es kategória magyar bajnoka.

“Hosszú és nehéz volt számomra ez az év, a gyáli sérülésemmel pedig nagyon bizonytalan helyzetbe hoztam magam és a csapatot. Nem volt B-terv, mindenképpen indulni szerettem volna az orvosaim intő szavai ellenére. Megcsináltam, pedig sokan nem hittek benne, hogy ez sikerülhet egy négy hetes csuklótöréssel. Még magamnak is meglepetés volt, hogy tudtam tartani az élmezőny tempóját. Köszönöm az egész éves segítséget a csapatomnak, a családomnak, a barátoknak és szurkolóknak. Nélkülük nem sikerült volna.” - mondta meghatottan a leintés után az immáron háromszoros motokrosszbajnok.

htsteam

A HTS Team újra sikeres évet zárt a hazai sorozatban, hiszen Varga mellett további két versenyzőjük is bajnok lett. Hugyecz Erik (25) az MX Open kategória titulusát szintén a nyársapáti viadalon biztosította be, miután mindkét futamban a második pozícióban ért célba, legnagyobb riválisa előtt. Kiss Márk (17) a Junior MX2-esek között nem talált idén legyőzőre, de ő már egy héttel korábban, az utánpótlás sorozat kaposvári záróversenyén felért kategória csúcsára. Kiss a felnőttek között a második helyen végzett.

hugyecz_bajnok

Az egyéni küzdelmek ezzel lezárultak magyar motokrosszbajnokságban, de az év legnagyobb versenye még hátra van. Október 15-én Tápióbicskén kerül megrendezésre a csapatverseny, ahol háromfős csapatok mérkőznek meg a nagy presztízsű csapatbajoki címért.

kiss

Az Élsport MX2 magyar bajnokság végeredménye:

1. Varga Imre (HTS Team) - 222 pont

2. Kiss Márk (HTS Team) -  180 pont

3. Ragats Roland (Motoaction Monpet Team) - 179 pont

4. Kruss Károly (MAMI Team Fehér) - 178 pont

5. Tompa Krisztián (Yamaha) - 138 pont

Az MX Open magyar bajnokság végeredménye:

1. Hugyecz Erik (HTS Team) - 223 pont

2. Szőke Márk (Motoaction Monpet Team) - 204 pont

3. Déczi Balázs (Husqvarna Maurergép Racing Team) - 169 pont

4. Pergel Márk (DSF Extrém SE) - 154 pont

5. Szvoboda Bence (HTS Team) - 140 pont

A Junior MX2 magyar bajnokság végeredménye:

1. Kiss Márk (HTS Team) - 232 pont

2. Klausz Norbert (KTM OKR Team) - 199 pont

3. Kalász Zsombor (REMX Motocross SE) - 166 pont

4. Lévai Csaba (Hell KTM Kecskemét Team) - 142 pont

5. Harcsa Márk (MAMI Team Fehér) - 114 pont

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: