DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Szvoboda és Varga is dobogón

A Kassához közeli Mnisek adott otthont a nyílt szlovák MX-bajnokság negyedik, utolsó előtti versenyének. A dombos, kövekkel teli pálya nagy kihívást jelentett még a legjobb krosszosoknak is, amit a 30 fok feletti kánikula tovább fokozott. Hazánk bajnokcsapata, a peresztegi székhelyű HTS Team két kategóriában, négy versenyzővel vágott neki a viadalnak.

MX Open: Szvoboda és Hugyecz is az élmezőnyben

A királykategóriának számító Open géposztályban a kiskunlacházi EB-n bizonyító két magyar képviselte hazánkat a versenyen. Szvobda Bence és Hugyecz Erik számára is ez volt az első szereplés a szlovák bajnokságban idén. Korábban a versenyütközések miatt nem tudták elfogadni a rendezők invitálását.

20170730-mnisek-szvoboda



Már az edzéseken látszott, hogy a két magyarral komolyan számolnia kell az Open-mezőnynek, amit többnyire cseh és szlovák versenyzők alkottak. Szvoboda a második, Hugyecz a negyedik leggyorsabb idővel hangolt a délutáni futamokra.

A tétre menő megmérettetéseken aztán újra a magyarok nevétől volt hangos a lelátó. Szvoboda mindkét futamban elsőnek fordult, és a versenytáv feléig ő diktálta a tempót. A nyári kánikula aztán térdre kényszeríttette a kilencszeres magyar bajnokot cseh ellenfelével, Filip Neugebauerrel szemben, aki jobban bírta a gyűrődést. Szvoboda két második helyezéssel a második pozícióban végzett az összetett értékelésben.

20170730-mnisek-MX2rajt

Hugyecz első futama nem indult ilyen jól, a középmezőnyből motorozta fel magát a hatodik helyre. A második futamban jobban kezdett az ötszörös magyar bajnok, sokáig a harmadik helyen vitézkedett, de aztán ő is elfáradt. Több helycsere után végül a negyedik pozícióban intette le a kockás zászló, ami az összetett értékelésben az ötödik helyezést jelentette számára.

MX2: Varga élete formájában, Kiss balszerencséje

Az MX2-es kategóriában is két magyar, Varga Imre (18) és Kiss Márk (17) vette fel a harcot a népes nemzetközi mezőnnyel. Varga, a kategória magyar címvédője bámulatosan motorozott egész nap: jókat rajtolt, bírta az élmezőny tempóját, és komoly párharcokat megnyerve lett a két futam részeredményei alapján a harmadik legjobb motoros Mnisekben. Ez azért is nagy szó az ifjú győri versenyző számára, mert nemzetközi felnőtt mezőnyben még nem állhatott dobogóra.

20170730-mnisek-varga2

Kiss hadilábon állt a szerencsével ezen a napon. Az első futamot egy elektronikai hiba miatt feladni kényszerült, így minden esélye elszállt, hogy a junior MX2-es különértékelésben felállhasson a dobogóra. A második futamban azért megmutatta, hogy képes ő a junior élmezőnnyel felvenni a versenyt, harmadik helyen ért célba, de az első felvonás nullázása miatt csak tizenegyedik lehetett összesítésben.

A HTS Team Németország, Csehország, Ausztria és az Európa-bajnokság után remekül vizsgázott a szlovák bajnokságban, így nem volt kérdés, hogy a szeptember 3-i fináléra is meghívták őket a rendezők. De addig sem fognak unatkozni, hiszen az augusztusi négy hétvége három versenyt is tartogat a számukra: kettőt Csehországban, egyet Németországban. Most hétvégén Kaplice, a cseh sorozat hatodik versenye esedékes a HTS-es fiúk számára.

20170730-mnisek-MXopen-podium

Végeredmény MX Open, Mnisek:

1. Filip Neugebauer (Csehország, Kawasaki) - 50 pont

2. Szvoboda Bence (Magyarország, HTS Team) - 44 pont

3. Tomas Simko (Szlovákia, Suzuki) - 36 pont

4. Vaclav Kovar (Csehország, KTM) - 34 pont

5. Hugyecz Erik (Magyarország, HTS Team) - 33 pont

20170730-mnisek-MX2-podium

Végeredmény MX2, Mnisek:

1. Tomas Kohut (Szlovákia, KTM) - 47 pont

2. Milan Spicak (Csehország, Husqvarna) - 42 pont

3. Varga Imre (Magyarország, HTS Team) - 34 pont

4. Patrik Liska (Csehország, Yamaha) - 33 pont

5. Denis Polas (Szlovákia, KTM) - 33 pont 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: