DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Kerényi Ádám: Címvédésre készülök!

Lassan tíz éve a hazai drift kiemelkedő alakja Kerényi Ádám, aki hat éve mindig a dobogón végez a drift Európa-bajnokságon. Ezen idő alatt háromszor lett aranyérmes, míg kétszer második, egyszer pedig harmadikként végzett összetettben.

Kétszer lett magyar bajnok, majd 2009 óta kizárólag külföldön versenyez a Tomracing Motorsport Team legújabb versenyzője, aki ebben az évben mindenképpen szeretné megvédeni az Európa-bajnoki címét, mellette pedig folytatja tovább bírói munkáját a magyar bajnokságban.

2015-kerenyi_adam2 



- Az egyik első driftversenyző volt Magyarországon. Mióta is koptatja a gumikat a különböző pályákon? 

Kerényi Ádám: - Hivatalosan 2006-ban rendeztek drift versenyt Magyarországon, azóta versenyzem én is folyamatosan. Tehát idén lesz tizedik éve.

- A kezdeti eredményei is azt bizonyították, a sportág egyik legjobbjává nőtte ki magát a lehető legrövidebb időn belül.

K. Á.: - 2006 és 2009 között kétszer voltam magyar bajnok és kétszer végeztem a második helyen. Akkoriban sokkal közelebb álltak az autók és a versenyzők egymáshoz, nagyon jó kis csatákat vívtunk. 2009 óta viszont nem indultam hazai versenyen, és valószínűleg egyelőre nem is fogok.

- Pedig sokan szívesen látnák újra a magyar bajnokságban. Tényleg nincs erre esély?

K. Á.: - Idén is részt veszek a magyar drift bajnokság bíráskodásában, így semmiképpen sem venné ki jól magát, ha versenyzőként is indulnék a futamokon. Az viszont tervbe van véve, hogy szezon előtt Tökölön demózok egyet az első magyar pro futamon, ami edzésnek is jó, ráadásul találkozhatunk a hazai versenyzőkkel is. Arról nem beszélve, hogy mindez a bírói munkámat is segítené, ráadásul a versenyzők felé is jól veszi ki magát, ha azt látják, olyan bírójuk is van, aki az autóban nem ül háttal a kormánynak.

- Európa meghódítása eddig nem sikerült rosszul, hiszen hat év alatt hatszor végzett a dobogón összetettben, abból háromszor a legtetején. Mit tart eddigi pályafutása csúcsának?

K. Á.: - Háromszor lettem Európa-bajnok, sőt, idén címvédőként indulok a King of Europe sorozatban. Hogy melyik volt eddig a csúcs? Nos, talán a 2012-es győzelmem. Ugyanis az akkori autóm kissé késve készült el, így az első futamon egy elég gyenge bérautóval indultam, a másodikon nem is tudtam indulni. A többi hat futamon viszont végig dobogós eredményeket hoztam, több győzelemmel is, ami elég volt az Európa-bajnoki címhez.

2015-kerenyi_adam1_

- Milyen célt tűzött ki az idei évre?

K. Á.: - Mindenképpen szeretnénk ismét jó eredménnyel zárni, azaz negyedszerre is Európa-bajnokként befejezni a 2015-ös szezont. A versenynaptár január 24-én kerül kihirdetésre, de egészen biztosak vagyunk abban, hogy ismét nyolc izgalmas verseny vár minket Európa különböző országaiban.

- Hol tart a felkészülése?  Milyen változások lesznek az autóján a tavalyi évhez képest?  

K. Á.: - Sok függ attól, hogy egy márciusi versenyen el tudunk-e indulni. Ha igen, akkor a fejlesztések későbbre maradnak. Alapvetően az autó minden része száz százalékos, sokat fejlesztettünk rajta az elmúlt években. Nagyon elégedett vagyok a mozgásával és a megbízhatóságával. A motorerőből azonban soha nem elég, sajnos az ellenfelek is egyre erősebb autókat készítenek. Mi is a motoron fogunk faragni még egy kicsit, szeretnénk még nyomatékosabbra hangolni. Reméljük, hogy a külső is változni fog, mert az azt jelenti, hogy több szponzor, támogató cég logója kerül az autóra.

- Mikor gurul először pályára, hol fogja tesztelni az idei autóját?

K. Á.: - 2009 óta nem edzek egyáltalán, csak a versenyeken indulunk. Sajnos, ahogy az autó folyamatosan fejlesztéseken esik át, úgy lesz egyre drágább az üzemeltetése, így gyakorlatilag a versenyköltségek mellett nem jut edzésekre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: