DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Mexikói raliversenyző lett a Bajnokok Bajnoka

Schumacher kiejtette Vettelt, Duval a selejtezőből jutott döntőbe, de összességében a házigazda mexikóiak taroltak a hazai pályájukon rendezett Bajnokok Tornáján, és Benito Guerra révén 2011 óta először nyert valaki ralis háttérrel.

guerra



A szombati Nemzetek Kupája után szokás szerint vasárnapra maradt az autóversenyzőket a sportág minden szegletéből egymással összemérő félkomoly torna egyéni fordulója. A helyszín idén Mexikó leghíresebb versenypályájának stadionrésze, itt alakították ki ezúttal a vonalvezetést, amely idén is új volt a korábban megszokottakhoz képest.

Az egyéni tornán négy darab négyfős csoportban mérkőztek meg a versenyzők, ám mivel a nevezők száma 16-nál több volt, a sorsoláskor minden csoportban hagytak egy üres helyet, és annak tulajdonosáról egy két pilóta közötti előfutam döntött. Ilyen előfutamból került a „főtáblára” Mick Schumacher, valamint az egészen a döntőig menetelő Le Mans-győztes, Loic Duval is.

A csoportokban mindenki mindenkivel versenyzett egy menetet, így jutott tovább a két-két legjobb a negyeddöntőkbe. A négy csoportgyőztes Tom Kristensen, Johan Kristoffersson, Mick Schumacher és Pierre Gasly lettek, azaz a Nemzetek Kupájának két északi győztese ezen a napon is remekelt. Az A csoportban, Kristensen mellett helyet kapó tavalyi győztes, David Coulthard ezúttal nem jutott túl a csoporton, csupán egy futamot nyert meg. A C csoportba pedig láthattunk egy igazi kuriózumot, hiszen Schumacher és Vettel, a szombaton remeklő német csapat tagjai egymás mellé kerültek, futamukat pedig Schumacher nyerte, ami kiesést eredményezett a négyszeres F1-es bajnok számára.

A negyeddöntő aztán különös forgatókönyv szerint alakult, hiszen mind a négy csoportgyőztes elvérzett a négy csoportmásodik ellenében, ami azt is jelentette, hogy a főtáblára feljutó négy mexikói közül három is ott volt az elődöntőben! Az IndyLights tavalyi bajnoka, Patricio O’Ward, a WRC2-ben vitézkedő Benito Guerra, valamint az F1-es Mercedes szimulátorában dolgozó, így a csapat overalljában megjelenő Esteban Gutierrez mellé Duval csatlakozott a legjobb négy közé.

Nem jött össze a mexikói álomdöntő, hiszen Duval legyőzte O’Wardot, és a Gutierrezt búcsúztató Guerrával nézett szembe a döntőben. Ez is elég volt viszont ahhoz, hogy hazai győzelem szülessen, hiszen a két győzelemig tartó finálét két menet alatt meg is nyerte Guerra, aki 2012 után még csak most másodszor vett részt a Bajnokok Tornáján, és ezúttal váratlanul mindenkit maga mögé utasított.

Bár jellemző, hogy a házigazda ország mindig több versenyzőt delegál a tornára, a háromnegyed részben kisajátított elődöntő és a mexikói győzelem sem volt a valószínűsíthető forgatókönyvek között. A verseny történetében még csak harmadszor fordult elő, hogy valaki hazai pályán tudjon nyerni, 1997-ben Carlos Sainz a Kanári-szigeteken, 2005-ben pedig a francia Sebastien Loeb tett így. Az is érdekesség, hogy a kezdetben sokáig ralisok által uralt, de az elmúlt tíz évben már inkább formulaautós háttérrel rendelkező pilóták által megnyert tornán most Sebastien Ogier 2011-es sikere óta először tudott ismét egy raliversenyző diadalmaskodni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: