DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Ilyen még nem volt: Női tesztet rendezett az FIA

Elindította Női Versenyzőfelmérő Programját, azon belül pedig nemrég megtartotta első tesztjét is az FIA. A cél annak ösztönzése, hogy minél több női pilóta találja meg a helyét a férfiak által uralt autósportban.

Első alkalommal rendezett olyan kiértékelő tesztet az FIA, amelyre csak női autóversenyzők kaptak meghívást. A teszt helyszíne a spanyolországi Navarra versenypálya volt, ahol két napon át 15 hölgypilótát próbáltak ki formulaautók és egy sportautók, konkrétabban Formula Renault 2.0 és Porsche Cayman GT4 modellek volánja mögött.

Dm4j4onWwAADJ09



A teszt során az FIA által kijelölt mérnökök és elemzők értékelték a versenyzők teljesítményét, így a gyakorlottabb versenyzők által megfutott referanciaidőhöz mért tempójukat, a visszajelzéseiket és a beállítás-változásokhoz való alkalmazkodásukat.

A résztvevők között többen is ott voltak az utánpótlás-kategóriákból ismert feltörekvő hölgyek közül, mint például a Saubernél fejlődő GP3-pilóta Tatiana Calderon, az F3 Európa-bajnokságban szereplő Sophia Flörsch, vagy a nemrég a brit F3-ban futamot is nyerő Jamie Chadwick. De nem hiányozhatott a dán Christina Nielsen sem, aki az USA-ban alkotott maradandót az elmúlt években, hiszen az IMSA sportautóbajnokságában kétszeres bajnoknak mondhatja magát a GTD kategóriában. Köridőket és eredményeket nem hoztak nyilvánosságra.

A teszt felügyelőjeként jelen volt Tom Kristensen, aki az FIA Versenyzői Bizottságának elnöke, valamint az egykori raliversenyző Michele Mouton, aki a női versenyzők hasonló szervezetének éléről érkezett.

„Az első teszten gyűjtött adatok megerősítettek minket abban, amit a korábbi megfigyeléseink alapján már sejtettünk: temérdek minőségi hölgyversenyző létezik, akik nagyon magas szinten teljesítenek, és készen állnak arra, hogy fellépjenek a legnagyobb bajnokságokba” – összegezte a tapasztalatokat Kristensen.

És ez még csak a kezdet volt a nők felkarolását és segítését illetően az FIA-tól. További terveket szövögetnek, és már egy olyan programmal is rendelkeznek, amely a legfiatalabbak, vagyis a gokartos lányok közül igyekszik kiszúrni a legtehetségesebbeket.

Dm4j3U_XcAACl6N

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: