DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Kiss Norbi vasárnap is szállított egy 2. helyet

A szombati második verseny után mindenütt lenyugodtak a kedélyek. A Tankpool24 is remek munkát végzett, mivel sikerült a versenykamiont ismét harcképesre varázsolniuk.

Norbi ezt újfent azzal hálálta meg a csapatnak és a kilátogató 32.000 nézőnek, hogy immáron 2:18-as időn belül szerezte meg a pole pozíciót. A repülőrajt Adam Lacko-nak jobban sikerült, de Norbi a Mercedesszel tartotta a belső ívet. A szkanderozásuknak a harmadik kanyar vetett véget, ahol Lacko végül meg tudta előzni Norbit. A Hungaroring kanyargósabb részén többször támadta őt, de sajnos megelőzni nem tudta a Buggyra-t. Norbi az első versenyen ismét megfutotta a verseny leggyorsabb körét, így ahogy szombaton, vasárnap is ő nyerte meg a Krasznai János Emlékdíjat, ami mindenképp mutatja azt, hogy vannak már olyan területek, ahol gyors és látványos eredményt ért el a német istállóval. A Kiss-Lacko páros mögött ugyanilyen szoros volt a Hahn-Albacete párharc is, de aztán a német pilóta visszaesett és a cseh-magyar duett mögött így Steffi Halm érkezett meg a harmadik helyre.

kiss-norbert-hungaroring-2017-vasarnap-02



A hétvége utolsó versenyét a 30 éve versenyző Gerd Körber kezdhette meg az élről, aki mellől szintén egy narancssárga kamionnal indulhatott Sascha Lenz. Norbi a fordított rajtsorrendnek köszönhetően a hetedikként indulhatott a vasárnapi második futamon. A rajtot követően az első soros indulók megtartották a pozícióikat, és pár kanyar erejéig együtt is haladtak. Körber lett az, aki végül jobban jött ki a rajt utáni csetepatékból és az első körben vezette is a futamot. Lenz-et azonban meglökte Hahn, és ebből kapott Albacete, valamint a beugró Brereton. Az adok-kapokból újra Adam Lacko jött ki a legjobban, mert mindent elkerülvén hirtelen a második helyen termett a nyolcadikról. Az IVECO-s ugyan körökön keresztül tartotta magát, de végül a cseh csak legyűrte a legendát is, és úton volt a szezon harmadik olyan győzelmi sorozata felé, amikor egy versenyhétvégén három győzelmet is szerzett. Norbi mindeközben a középmezőnyben viaskodott David Vrseckyvel, aki mellett mint az közismert, nem olyan könnyű elmenni. A technika ördöge azonban ma is Kisst találta meg. A hetedik körben a célegyenes után azonnal félre is állt, mert rakoncátlankodni kezdett a motorja. Komoly feladat és kihívás lesz a Tankpool24-nek kivizsgálni a probléma okát, hiszen ezúttal csak pár nap áll majd rendelkezésükre a javításra. Viszonylag hamar, a jövő hétvégén már Mostban, a Cseh Köztársaságban jön a következő Európa-bajnoki futam.

kiss-norbert-hungaroring-2017-vasarnap-01

"Számomra ez a versenyhétvége a legfontosabb, mivel hazai szurkolók előtt versenyezhetek. Nagyon szeretném megköszönni mindenkinek, aki a hétvégén szurkolt nekünk a helyszínen vagy a médiák előtt, és bízom benne, hogy még a problémák ellenére is egy élménnyel lettek gazdagabbak.”

A bajnokság állása:

1. Adam Lacko 232 pont

2. KISS NORBERT 174 pont

3. Jochen Hahn 174 pont

4. Steffi Halm 172 pont

5. Antonio Albacete 126 pont

6. Sascha Lenz 92 pont

7. Gerd Körber 88 pont

8. David Vrsecky 48 pont

9. Andre Kursim 43 pont

10. José Rodrigues 40 pont

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: