DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Kiss Norbi Misanóban is dobogóra állna

A 2017-es kamion Európa-bajnokság ezen a hétvégén olasz földön, az egyik legkomolyabb MotoGP-s szentélyben, a Misano World Circuit Marco Simoncellin folytatódik, Rimini mellett, az Adriai-tengertől pár kilométerre.

Kiss Norbinak jó emlékei vannak tavalyról is innen, hiszen itt próbálhatta ki akkor először az új Mercedes versenykamionját, amellyel a dobogóra is egyből felért, amihez azért a tankpool24 legénysége nem volt hozzászokva. A szombathelyi pilóta kifejezetten kedveli a pályát, és bízik a remek szereplésben:

2017-kamion-eb-misano-kiss-norbert-01



"Ez a helyszín az egyik kedvencem. Marco Simoncelli egy legendás MotoGP versenyző volt, és büszke vagyok rá, hogy azon a pályán versenyezhetek, amely az ő nevét viseli. A vonalvezetés kifejezetten tetszik, és a környék is, hiszen gyakorlatilag nem vagyunk messze a tengerparttól. Mindezt figyelembe véve, nagyon szeretek ide jönni."

Újabb négy verseny vár tehát a magyar versenyzőre, a napsütötte tengerpart mellett, és a jó hír az, hogy a FIA ETRC is egyre inkább igyekszik kiszolgálni azon igényt, hogy a fotelből is lehessen követni Norbi versenyeit. Így Norbi valamint a széria oldalán is elérhető a live timing, ahol figyelemmel követhető a versenyek vagy az edzések pillanatnyi állása. Ugyanakkor érdemes lesz követni a hivatalos facebook oldalát is a kamion Európa-bajnokságnak, mert az ígéreteik szerint több fotóval, videóval és élő bejelentkezéssel készülnek például a rajtrácsról. A széria Youtube csatornáján pedig a versenyeket követően hamar elérhetőek lesznek rövidebb akció dús verseny összefoglalók.

Természetesen ahogy az eddig is megszokott volt, Norbi szombaton és vasárnap is jelentkezik majd videós összefoglalóval a saját hivatalos facebook oldalán is.

A pontverseny állása a misanói forduló előtt:

1. Jochen Hahn 51 pont

2. Steffi Halm 40 pont

3. Adam Lacko 34 pont

4. Gerd Körber 26 pont

5. Sascha Lenz 25 pont

6. Jose Rodriguez 24 pont

7. Antonio Albacete 24 pont

8. KISS NORBERT 16 pont

9. Alen Draganovic 7 pont

10. André Kursim 5 pont

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: