DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Mick Schumacher nem rohan az F1 felé

Egyesével veszi a lépcsőfokokat a hétszeres világbajnok fia. Jelenleg nincsenek Formula-1-es tervei, első F3-ra szezonjára szeretne koncentrálni, amely során már járt a dobogón is.

A Formula-3-as Európa-bajnokságon első szezonját teljesíti a 18 éves Mick Schumacher – a német pilóta még mindig rendkívül fiatal, ám hozzá kell tenni, ennyi idősen Max Verstappen és Lance Stroll már Formula-1-es versenyző volt. Mindkét pilóta az F3-ból érkezett a királykategóriába, ahol Schumacher Monzában első dobogós helyezését szerezte.

„Még csak most érkeztem a Formula-3-ba, alig ért véget a második hétvégém” – mondta Schumacher az ARD csatornának, rámutatva, hogy nem érzi azt, sietnie kellene az F1 felé vezető úton. „Én egyesével veszem a lépcsőfokokat. Egyelőre semmi konkrétumról nem számolhatok be.”



A pontversenyben előkelő ötödik helyet (másodikat az újoncok között) foglal el Schumacher, aki úgy nyilatkozott, az „autó nem okoz problémát” – az F3-as sebességét a DTM-versenygéphez hasonlítja. Norbert Haug, a Mercedes korábbi motorsportfőnöke Schumacher higgadt érettségét dicséri:

„Képes mindent az irányítása alatt tartani, erősnek tűnik, az érzéseim pedig jók vele kapcsolatban. Közel vezet a határhoz, de nem lépi túl. Mindannyian sokra számíthatunk tőle” – mondta a továbbra is autósport világában ténykedő Haug.

Mick Schumacher továbbra sem tagja egyetlen Formula-1-es csapat utánpótlásprogramjának sem. 2016 végén már hivatalos Mercedes-rendezvényeken mutatkozott gyári pilóták társaságában, sokszor látjuk a gyártó ruházatában, azonban hivatalosan továbbra sem kötelezte el magát márka mellett, melynek motorját az F3-ban is használja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: