DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

A Camion Express idén is Kiss Norbi mellé állt

A Camion Express Szerviz Kft. örömmel jelenti be, hogy a tavalyi, közös eredményeken felbuzdulva, az idei évre is szerződést kötött Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzővel.

A két fél tavaly is hatékonyan tudott együttműködni, több projektben is közösen vettek részt, és kölcsönösen segítették egymást. A kamion Eb hungaroringi hétvégéje után, az idő rövidsége miatt Norbi csapata, a Tankpool24 is a Camion Expressnél vendégeskedett pár napot. A német csapat pedig örömmel konstatálta, hogy ilyen színvonalas helyen készíthették fel a kamionjaikat a következő versenyhétvégére.

camion-exprexx-kiss-norbi-02



Az év mintegy megkoronázásaként pedig a Camion Express nagyszabású évzáróján is részt vett Kiss Norbi.

Ezt az eredményes tendenciát pedig kár lenne megszakítani, így a szigetszentmiklósi cég és a kamionversenyző a 2017-es évre is megegyezett a szponzorációról.

„A tavalyi együttműködésünk igencsak hatékonynak bizonyult, és úgy véljük, keresve sem találhatnánk számunkra ideálisabb reklámot annál, hogy Norbit támogatjuk. Ezen fellelkesülve idén sem szakítjuk meg partnerkapcsolatunkat, sőt ki is látogatunk Norbi első versenyére, a Red Bull Ringre.” – mondta a Camion Express Szerviz Kft. ügyvezetője, Gál Krisztián.

camion-exprexx-kiss-norbi-03

„Nagy öröm számomra is az együttműködés folytatása, aki ismeri a Camion Express Szervizt az tudja miért, aki pedig nem, annak érdemes eljönni, megnézni és itt javíttatni. Olyan európai szintű és kiszolgálású helyről van szó, ahol az ember igazán elégedett lehet!” – mondta Kiss Norbert.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: