DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Exkluzív: Egy újabb Piquet tart a Formula-1 felé

Több testvéréhez hasonlóan a család második legfiatalabb tagja, Pedro is belekóstolt az autóversenyzés világába: könnyen elképzelhető, hogy pár éven belül egy újabb Piquet kerül az F1 közelébe.

A 19 éves Pedro karrierjéről már többször olvashattunk, hiszen amikor édesapja volt a 30. Magyar Nagydíj díszvendége, magával hozta Pedrót is, aki elindult a Porsche Szuperkupa betétfutamán. Emellett sokan emlékeznek még egy szintén hozzá és egy Porschéhoz kapcsolatos eseményre, ugyancsak két évvel ezelőttről. Igen, arra a bizonyos hatalmas brazíliai bukásra gondolunk, amelyben Piquet autója összesen kilencszer fordult át a tengelye körül.

Ám Pedrót nem csak a szerencsétlen balesete miatt ismerik, hazája F3-as bajnokságát kétszer nyerte meg, a Toyota Racing Series idei kiírásában pedig a második helyen végzett. Első FIA Forma-3-as szezonját tavaly futotta, és a 19. helyen zárt az év végi összesítésben. Idén már mindenképp a kitűnő eredmények elérése Pedro célja, akit a hungaroringi F3-tesztre édesapja, Nelson Piquet is elkísért. A háromszoros világbajnok közösen elemezte a telemetriai adatokat fiával mind az ebédszünetben, mind a tesztnap végén, így kétségtelen, hogy interjúalanyunk nem is tudna jobb felkészítésben részesülni a szezon előtt.

Üdvözlünk újra Magyarországon Pedro, szeretsz visszatérni a Hungaroringre? Először még a 30. Magyar Nagydíjon voltál itt, amikor a Porsche Szuperkupában indultál.

„Igen, negyedik alkalommal vagyok itt, tavaly is versenyeztem itt a F3-ban. A Hungaroring egy nagyon jó pálya, igazi kihívást jelent számunkra, és sokat tudunk rajta tanulni a cikkcakkos vonalvezetése miatt.”

Úgy látom, hogy teszt második napja jóval hasznosabb volt, mint az első, sokkal több kört tudtatok megtenni a pályán. Te is így érzed?

„Jól alakult ez a két tesztnap, mert a hőmérséklet végig állandó volt, és ez fontos az adatok szempontjából. Emellett szerintem sokkal jobb teszthelyszín ez a pálya, mint a következő (Red Bull Ring), mert ott csak lassú kanyarok és hosszú egyenesek váltják egymást, itt pedig minden megtalálható.”

Szóval elégedett vagy, meg tudtatok mindent csinálni, amit terveztetek?

„Igen, többé-kevésbé. Ilyenkor csak kisebb elképzeléseink vannak, mert sok változás történhet egy nap. Valamint a hivatalos tesztnapokon nem körözhetünk annyit, amennyit csak akarunk, ugyanis csak két szett gumit kapunk egy napra.”

Hogyan zajlott a felkészülésed a szezonra?

„Jól, teszteltünk a csapattal Jerezben és Portimaóban is. Még nem tudjuk, hogy hol állunk, nem ismerjük, hogy hogyan találták el a többiek a motorbeállításaikat, vagy mi zajlott náluk a télen. Jelenleg saját magunkhoz viszonyítjuk az eredményeinket, és az a legfontosabb, hogy mint csapategység mi legyünk a legjobbak.”

pedro-piquet-1



A tél során rajthoz álltál a Toyota Racing Series-ben is Új-Zélandon. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy részt vettél ezeken a futamokon, és most a második helyen zártál az összetettben. Miért választod ezt a sorozatot a téli szezonra?

„Nagyon sokat lehet ott tanulni versenyzőként, annak ellenére, hogy közel sem olyan fejlett autókkal versenyeztünk ott, mint itt a Forma-3-ban. Úgy vélem, sokat segítenek nekem az európai szezon során az ott szerzett tapasztalatok, és a tél folyamán lebonyolított kb. 5000 km teszt és versenyzés.”

Mik a céljaid az idei F3 szezont illetően, mit szeretnél elérni?

„Szerintem most nagyon erős a mezőny, legalább nyolc top-szintű versenyző ellen kell felvennem a harcot, és ha itt jó eredményeket érek el, akkor bizonyítani tudok profi autóversenyzőként. Mindenképpen egy sikeres szezont szeretnék zárni a csapattal, aztán majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.”

Kérlek, mesélj egy kicsit az új aerodinamikai változásokról, mi a szerepe a pályán?

„Szélesebb első szárnyakat kaptunk, emiatt kb. 15%-kal nőtt a leszorítóerő, de viszont az egyenesekben lassabbak lettek az autók, ugyanis az új kasztnira jobban hat a közegellenállás. Emellett betiltották a szélcsatornás teszteket is, így a csapatok nem gyárthatnak már saját elemeket az autóikhoz. A változások eredményeként 15 kg-mal nehezebbek lettek a kocsik, és habár az áramvonalasabb elemek miatt 1-1,5 másodperces gyorsulást ígértek tavalyhoz képest, jelenleg azt tudom mondani, hogy ez nem igaz. Természetesen az első futamokon fog fény derülni mindenre, amikor az összes csapat feltekeri a motorokat, de úgy néz ki, hogy nem gyorsultunk annyit, amennyit a Dallara mondott.”

pedro-piquet-2

Fiatal korod ellenére több más szériában is kipróbáltad magad a formaautózáson kívül, ilyen például a túraautózás (Porsche-kupák) és a ralikrossz (GRC). Mit gondolsz, tudod hasznosítani az ott szerzett tapasztalataidat az F3 futamokon is?

„Biztos vagyok benne. Brazíliában elindultam pár Porsche-futamon, de inkább csak úgy edzésképp, gyakorlásképp. Nem a legjobbak az autók, de versenyzel, kerék a kerék ellen harcolsz, és ez mindig hasznos. A Porsche Szuperkupa futamokon pedig azért vettem részt, hogy tanuljam a pályákat az F3 előtt. Nem voltam egyáltalán versenyképes, hiszen még sosem vezettem azelőtt az autót, de a vonalvezetések begyakorlására tökéletes volt ez a túraautós kaland.”

„A GRC-ben pedig csak egy hétvégén indultam, szórakozásképp. Akkoriban a testvérem (Nelson Piquet Jr.) is ott versenyzett a Supercar kategóriában, én pedig kaptam egy lehetőséget, hogy induljak a Litesban. A kaland jól zárult, mindketten dobogós helyen végeztünk. Viszont egyelőre nincs tervben a folytatás.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: