DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Kik a szezon bajnokesélyesei?

Ha valaki motorsportos jövőbelátással szeretné gyarapítani vagyonát, jó néhány széria végső győztesére köthet már most fogadásokat: a WRC háromesélyes, a MotoGP-ben Vinales a második helyen!

Nemrég kitárgyaltuk, mekkora esélyekkel vágnak neki a fogadóirodák szerint a 2017-es évnek a Formula–1-es versenyzők, ezeket az adatokat itt olvashatjátok. Most úgy döntöttünk, hogy szétnézünk az „F1-en túli világban” is, lássuk tehát, mit kínálnak a bukik azok számára, akik motorsportos esélylatolgatással kívánják vagyonukat gyarapítani.

A Monte-Carlóban útjára indult rali-világbajnokság háromesélyes a fogadóirodák szerint, de közülük is kiemelkedik az elmúlt négy szezon győztese, Sebastien Ogier 1,80-as szerzővel, majd következik Kris Meeke és Thierry Neuville (4,33 és 4,50). Ez jól mutatja, hogy a bukik is úgy tartják, hogy három gyártó is képes lehet világbajnoki címig juttatni versenyzőjét – mögöttük egyébként Tanak és Latvala (13–13), Paddon (17) és Sordo (23) következik.

ogier-2017-monte



A Formula–E szezonja is zajlik már, sőt ők két fordulón is túl vannak. Itt a bajnokságot fölényesen vezető címvédő, Sebastien Buemi emelkedik ki 1,33-as szorzóval, majd jön Lucas di Grassi és Jean-Eric Vergne 8-cal, Nico Prost 11-gyel, utána pedig Sam Bird 17-tel. A lista végén a Sarrazin, Evans, Engel, Carroll négyes található, egyaránt 1001-es oddsszal.

A MotoGP-ben szintén a címvédő a legnagyobb esélyes, Marc Marquez végső győzelme 2,37-et fizet. A Yamaha viszont az egyetlen csapat, amelynek mindkét versenyzőjét esélyesnek tartják, hiszen Vinales 3,5-ös, Rossi pedig 5-ös szorzóval jön a 2–3. helyen. Tíz alatti oddsa van még Jorge Lorenzónak (5,5), az ő, valamint a címvédő csapattársa, Pedrosa és Dovizioso viszont már 15-ös és 17-es szorzóval következik.

vinales-2016-mal

Ami a NASCAR-t illeti, valószínűleg az új, a bajnokságot még kiszámíthatatlanabbá tevő pontrendszernek köszönhető, hogy még a 11. számú esélyes Clint Bowyer bajnoki címe is „csak” 21-szeres szorzóval rendelkezik – csak viszonyításképp: az F1-ben a 11. esélyes Nico Hülkenberg 251-ed oddsszal. A NASCAR listáját Harvick (6), Johnson (7,5), Kyle Busch (8), Logano (9), Truex (9) és Keselowski (11) vezeti. Itt egyébként külön fogadhatunk már a szezonnyitó Daytona 500 győztesére is, ennek a listának a verseny kétszeres győztese, Dale Earnhardt Jr áll az élén 7,5-ös szorzóval.

Az ausztrál V8 Supercars is azon szériák közé tartozik, ahol már fogadhatunk a végső győztesre: a két legnagyobb esélyes, egyaránt 2,75-ös szorzóval a címvédő Shane van Gisbergen és a hatszoros bajnok Jamie Whincup, míg őket Scott McLaughlin (6,5) és Fabian Coulthard (8) követi. Az újonc Simona de Silvestro, aki közel két évtized után első nőként kapott teljes szezonra szóló szerződést, az első 20-ba sem fért be, végső győzelme 501-szeres pénzt fizetne.

whincup-vangisbergen-2017-bemutato

Whincup és van Gisbergen az idei autó bemutatóján

A 2017-es szezon esélyesei a fogadóirodák szerint

F1: Lewis Hamilton (2,1)
WRC: Sebastien Ogier (1,8)
Formula-E: Sebastien Buemi (1,33)
MotoGP: Marc Marquez (2,37)
NASCAR: Kevin Harvick (6)
V8 Supercars: Shane van Gisbergen és Jamie Whincup (2,75)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: