DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Idén először pályán a sztárpilóták - Jön a Bajnokok Tornája

Szokatlan időpontban, szokatlan helyszínen, de az eddigi egyik legerősebb mezőnnyel érkezik a hétvégén a Bajnokok Tornája, ahol Sebastian Vettel egyéni címének megvédésére készül. Már kisorsolták a csoportokat is.

Minden készen áll a Race of Champions legújabb kiírásának megrendezésére, amely esemény azért különösen népszerű a rajongók körében, mert ez az a hely, ahol a legkülönfélébb versenysorozatok résztvevői azonos autókkal mérkőzhetnek meg egymás ellen, hogy a győztest végül a bajnokok bajnokává avassák.

A hagyományos szezonvégi tornát 1988 óta minden évben megrendezik, leszámítva a 2013-as kiírást, amit az akkori rendező országban, Thaiföldön a belpolitikai viszályok miatt kellett törölni. Valójában azonban nem volt verseny tavaly sem, hiszen a szervezők most úgy döntöttek, hogy ebben a holtszezonban az előző év vége helyett ennek az évnek az elején hívják össze a pilótákat a világ legjobbjai közül.

A RoC helyszíne időről időre változik, és most első alkalommal az Egyesült Államokban, Miamiban alakítják ki a pályát a Marlins Park baseball-stadionban. A helyszín miatt minden korábbinál több résztvevővel képviselteti magát az USA, illetve az amerikai kontinens, és még a lebonyolításba is belenyúltak úgy, hogy a csapatversenynek biztosan legyen egy észak-amerikai döntőse.

vettel



A menetrendben az nem változott, hogy az egyéni versenyt szombaton, a csapatokét, azaz a Nemzetek Kupáját pedig vasárnap bonyolítják le. Az egyéni küzdelmekben most Sebastian Vettel számít címvédőnek, akinek 2015 őszén első alkalommal sikerült ebben a kategóriában is diadalmaskodnia, azt követően, hogy korábban zsinórban hatszor vezette a csúcsra Németországot Michael Schumacherrel karöltve.

Az F1-es mezőnyből ott lesz még Felipe Massa, Pascal Wehrlein, Jenson Button, valamint a már rég visszavonult, de a RoC-ra rendszeresen visszajáró 2014-es bajnok, David Coulthard is. Európát rajtuk kívül még a két skandináv sztár, Tom Kristensen és Petter Solberg képviselik, de a többiek között is találunk ismerősöket szép számmal.

Először fogadta el a szervezők meghívását a Miamiban élő, így tulajdonképpen hazai pályán versenyző Juan Pablo Montoya, rajta kívül pedig az IndyCarból érkezett még James Hinchcliffe, Tony Kanaan, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi. A ralikrosszos szakágból átruccanó Scott Speedet sem kell bemutatni azoknak, akik már tíz éve is követték az F1-et, de az amerikai sorozatokon nevelkedett nézők számára talán az lesz a legizgalmasabb, hogy pályára lép a NASCAR Cup Series bajnok testvérpárja, Kurt és Kyle Busch is.

15741184_10154689257785211_1664821759992986589_n

Alább az egyéni küzdelmek csoportbeosztása látható. A csoportkörök után a két legjobb jut tovább, hogy egyenes kieséses rendszerben folytassák a harcot.

A csoport

Sebastian Vettel
Travis Pastrana
Helio Castroneves
Scott Speed vagy Alexander Rossi (selejtezőn dől el)

B csoport

Juan-Pablo Montoya
Petter Solberg
Felipe Massa
Pascal Wehrlein

C csoport

Jenson Button
Kyle Busch
Tony Kanaan
James Hinchcliffe

D csoport

Tom Kristensen
Kurt Busch
David Coulthard
Ryan Hunter-Reay

20160823_roc_0025

A vasárnapi csapatversenyek csoportjait nem sorsolással, hanem kontinensenkénti besorolással döntötték el. Először van három csoport a kettő helyett, és az elsőben kizárólag észak-amerikaiak, a másodikban európaiak, a harmadikban pedig dél-amerikaiak kaptak helyet. Az A csoport első két helyezettje aztán az elődöntőben is egymással találkozik, így biztosítva a kontinens jelenlétét a fináléra, míg a háromcsapatos B és a C csoport legjobbja egymással vív meg a másik döntős helyért.

Ebben a kategóriában nem lesz ott a címvédő Jason Plato-Andy Priaulx páros, viszont a 2014-es bajnok Kristensen-Solberg kettősre érdemes lesz figyelni, és persze Vettel is esélyes hetedik itteni címére, immár Wehrlein oldalán.

 

A csoport

USA NASCAR (Kurt Busch & Kyle Busch)
USA IndyCar (Ryan Hunter-Reay & Alexander Rossi)
USA Rally X (Travis Pastrana & Scott Speed)
ROC Factor Kanada (James Hinchcliffe & Stefan Rzadzinski)

B csoport

Nagy-Britannia (Jenson Button & David Coulthard)
Németország (Sebastian Vettel & Pascal Wehrlein)
Észak-Európa (Tom Kristensen & Petter Solberg)

C csoport

ROC Factor Latin-Amerika (Helio Castroneves & Gabriel Glusman)
Brazília (Tony Kanaan & Felipe Massa)
Kolumbia (Juan Pablo Montoya & Gabby Chaves) 

20160823_roc_0498

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: