DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Egy sorozat már biztosan nem jön jövőre a Hungaroringre

A magyar versenypályára számtalan neves széria látogat el évről évre, egy formaautós bajnokságtól viszont búcsút kell vennie a hazai motorsport-rajongóknak.



A World Series by Renault, Európa egyik legnépszerűbb formaautós nevelősorozata 2007 óta vendégeskedett a Hungaroringen, 2015-ig önálló hétvége keretében. A WSR az izgalmas versenyzés mellett nézőbarát programjai miatt is közkedveltté vált a rajongók körében, ám miután a Renault kivonult a sorozat legnagyobb kategóriája, a 3.5 mögül, a szervezők nem merték megkockáztatni, hogy saját hétvégét kapjon a rendezvény.

A Formula V8 3.5 névre keresztelt szériát idén áprilisban a Túraautó-világbajnokság betétsorozataként láthattuk versenyezni a Hungaroringen, és amíg a WTCC változatlanul ott szerepel a magyar pálya 2017-es programjai között, előbbivel már nem találkozhatunk. Azt már korábban is bejelentették, hogy a sorozat a Hosszútávú-világbajnokságot fogja követni jövőre, így Európából is kilép majd, hiszen az utolsó három versenyhétvégéjét Mexikóvárosban, Austinban és Bahreinben rendezik majd.

A Formula V8 3.5 2017-es versenynaptára:

1. Április 15-16. Silverstone
2. Május 5-6. Spa-Francorchamps
3. Május 13-14. Monza*
4. Május 27-28. Jerez*
5. Június 24-25 Aragon*
6. Július 15-16 Nürburgring
7. Szeptember 2-3. Mexikóváros
8. Szeptember 15-16. Austin
9. November 17-18. Bahrein

* A csillaggal jelölt helyszínek nem WEC-hétvégék, az időpontok még megerősítésre várnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: