DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hátrányból fordított a Formula 3.5 bajnoka

Véget ért a V8-as sorozat első Renault nélküli szezonja: bár az újonc Deletraz várta bajnoki éllovasként és pole-ból a versenyt, a bajnokságot a hetedik helyről nyerő Dillmann vitte. A magyar kötődésű Nissany negyedik lett összetettben.

A Formula V8 3.5 széria utolsó, barcelonai fordulójának szombati futamát Egor Orudzhev nyerte Louis Deletraz és Tom Dillmann előtte: ez az eredmény azt jelentette, hogy Deletraz 6 pontos előnyben várhatta a vasárnapi második versenyt Dillmannhoz képest. A svájci pilóta ráadásul a pole-pozíciót is megszerezte, míg francia ellenfele csak hetedik lett, ami jelentősen növelte esélyeit.

A délutáni futamon azonban minden rosszul alakult Deletraz számára: a 19 éves versenyző három pozíciót bukott a rajtnál, így az első másodpercek után Dillmanntól egyetlen autó sem választotta el. A sorrend köztük változatlan maradt a kiállásokig, melyeket Dillmann nyitott meg. Miután mindenki eleget tett a kötelező bokszlátogatásnak, Dillmann az első, Deletraz pedig csak negyedik helyen kötött ki. A svájci képtelen volt javítani pozícióján, így ezekben a helyezésekben futottak célba. A bajnokságban Dillmann fordított, a GP2-t is megjárt, 27 éves pilóta végül hét ponttal legyőzte az újoncot a végelszámolásnál.



A Dillmannt végig üldöző Roy Nissany végzett a második, Pietro Fittipaldi a harmadik helyen: a korábbi F1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi szezon során egyre jobb eredményeket elérő unokája először állt dobogóra a szériában. A hetedikként beérő Orudzhev szerezte meg a pontverseny harmadik pozícióját. Az orosz pilóta ötször is győzött a szezon folyamán, míg Dillmann és Deletraz csak két-két alkalommal.

Az izraeli állampolgárságú, de magyar kötődésekkel rendelkező Nissany a futam előtt csak hatodik helyen állt a bajnokságban, de Matthieu Vaxiviere-t és Aurelien Panist megelőzve végül negyedikként zárt. A 21 éves versenyző formaautós pályafutása legjobb idényét teljesítette, három futamgyőzelemmel - Silverstone-ban duplával - és négy második hellyel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: