DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Ex-F1-es pilóta Kiss Pál Tamás volt csapatában

Antonio Pizzonia és a Zele Racing neve is jól ismert a magyar szurkolók számára – előbbi az F1-es Jaguar, illetve Williams istálló korábbi pilótájaként, utóbbi Kiss Pál Tamás volt csapataként. Idén egyesülnek.

A Zele Racing évek óta az AutoGP állandó résztvevőjének számít, és amíg a tavalyi hungaroringi versenyhétvégén még az azóta a ralikrosszba átpártolt Kiss Pál Tamás vezette az egyik autójukat, amivel az egyik futamon a 2. helyen futott célba, addig idén már Antonio Pizzonia fogja körbeterelni a pályán az osztrákok versenygépét.

A „Dzsungel Fiú” becenévre hallgató brazil pilóta a tervek szerint teljes szezont fut idén az AutoGP-ben a Zelével, ahol csapattársa Andres Mendez lesz. Pizzonia tavaly már teljesített egy verseny a bajnokságban ugyanezzel a csapattal, és az estorili szezonzárón rögtön dobogóra állt. Innen is jött az ötlet, hogy idén még szorosabbra fűzzék egymással kapcsolatukat.



„Örülünk, hogy Antonióval folytathatjuk idén. Ő egy remek versenyző, rengeteg tapasztalattal. A Hungaroringet jól ismeri korábbi F1-es pályafutásából, ezért magabiztosan várjuk a szezonnyitót” – kommentálta a bejelentést a Zele Racing csapatfőnöke, Michael Zele. Idén ugyanis Magyarországon, május első hétvégéjén rajtol el az AutoGP éves versenyfutása. 

Pizzonia már a vallelungai teszten is részt vett, amit annak ellenére is az élen zárt, hogy egy nappal később érkezett meg a helyszínre, mint a többiek. „Nagyon élveztem tavaly év végén az estorili versenyt. Michaellel és csapatával nagyszerű együtt dolgozni, és az autót is igazi élmény vezetni, úgyhogy örülök, hogy itt lehetek” – mondta el mosolyogva a brazil, aki az F1-ben többek között Mark Webber csapattársaként is bizonyíthatott, és sokáig ő tartotta a sebességrekordot 369,9 km/órával, amíg Juan-Pablo Montoya meg nem döntötte azt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: