DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Túraautó

Morbidelli JAS-féle Hondával indul 2015-ben

Nem, nem kapott még egy márkatársat a nyakába Michelisz Norbert a WTCC-ben, a tavalyi hungaroringi második futam győztese, a korábban az F1-ben is megfordult Gianni Morbidelli ugyanis idén már a TCR-ben fog versenyezni.

Ez az, amit eddig is tudtunk, viszont az csak most derült ki, hogy mely csapat mely autójával fogja ezt megtenni. „Nagy izgalommal csatlakozom a WestCoast Racinghez, és minden tapasztalatomat fel fogom használni annak érdekében, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam számukra” – kezdte a 47 éves olasz pilóta.



 

„Az első benyomásaim a csapatról, a Honda Civic TCR-ről és a TCR Nemzetközi Szériáról mind nagyon pozitívak, én pedig készen állok erre az új kihívásra. Itt minden új még, úgyhogy mindenki a nulláról indul, és az autó is a fejlesztési munka nagyon korai szakaszában jár még. De miután találkoztam a csapattal és teszteltem velük Barcelonában és Vallelungában, meggyőződtem a képességeikről és az elszántságukról, ezért nagyon hiszek bennük. Biztosra veszem, hogy fantasztikus munkát fognak végezni” – tette hozzá Morbidelli, akinek egyik csapattársa az amerikai Kevin Gleason lesz, aki eddig elsősorban a hosszútávú versenyzésben jeleskedett, míg a harmadik csapattárs kiléte egyelőre nem ismert. 

A csapat három Honda Civic TCR versenygépét ugyanaz a JAS Motorsport építette, amely a WTCC-s Hondák, köztük Michelisz Norbert Civicjének felkészítéséért is felel, továbbá a Mugen támogatását is élvezi a projekt, ezért James Nixon csapatmenedzser bízik az eredményes debütáló idényben. „A Westcoast Racing örömmel köszönti a fedélzetén Gianni Morbidellit és Kevin Gleasont. Az, hogy két ilyen kaliberű pilótát igazoltunk, jól jelzi csapatunk törekvését, hogy bajnokok legyünk. Együtt komoly sikereket vehetünk célba” – adta meg a zárszót Nixon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: